Програмска понуда
Októberi Programajánló
Програмска понуда за октобар
2023

Szeptember 29., péntek,10.30–11.50 óra
Móra István Művelődési Egyesület székháza, Kevi
Gyermekhét 2023
Állat–világ
Foglalkozásvezető: Gyenes Réka szülő
Szervezők: Móra Tehetségpont, Móra István Művelődési Egyesület

Október 2., hétfő, 09.30–11.50 óra
Móra István Művelődési Egyesület székháza, Kevi
Gyermekhét 2023
Lovasfoglalkozás
Foglalkozásvezető: Homolya Yvett
Szervezők: Móra Tehetségpont, Vadvirág óvoda

Október 2., hétfő, 10.00–11.00 óra
Móra István Művelődési Egyesület székháza, Kevi
Gyermekhét 2023
Biztonságban
Szervező: Belügyminisztérium

Október 2., hétfő, 12.00 óra
Zentai Városi Múzeum
Rozetta Műhely (Fő utca 23.)
Gyermekhét 2023
Sző, fon. Takács!
Interaktív kézműves foglalkozás Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató-muzeológussal – tárlatvezetéssel egybekötve, amely a Rozetta Kézműves Társaság műhelyében folytatódik Simon Julianna és Szabó Magda szövőkkel
A programot a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta

Október 2., hétfő, 19.00 óra
Zentai Magyar Kamraszínház (Kamaraterem)
Így látják a magyarokat a világban
Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró, kommunikációs szakértő, médiaszemélyiség, megszámlálhatatlan rádiós és televíziós műsor interjúalanya vagy főszereplője, számos könyv és tudományos publikáció szerzője
2023. június elején a 94. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Budapesten az Így látják a magyarokat a világban című kötetének 4., bővített kiadása a MediaCom Kiadó gondozásában. Már az első három kiadás is kiemelkedő sikereket ért el az elmúlt években, de a mostani kötet még nagyobb népszerűségre számíthat. A 4. kiadás tartalmazza a szerző legfrissebb, 2023 májusában tett ecuadori látogatásának élményeit, a katari futball-világbajnokság rendkívül izgalmas kalandjait, valamint Izland, Málta, Hollandia, Kuba és még számos más ország hétköznapi és különleges történeteit. A könyv elolvasásával az olvasó úgy érezheti, hogy maga is részese ezeknek az utazásoknak, és egyben könnyedén megismerheti általuk azt is, mit is gondol az adott nemzet a magyarokról. • Maga a szerző 178 országban járt, színes, vibráló, nagy tudású és érdekes személyiség, kiváló író és előadó, aki ezernyi történetével és könnyed stílusával mindig elvarázsolja olvasóit és hallgatóit.

Október 3., kedd, 10.30–11.50 óra
Móra István Művelődési Egyesület székháza, Kevi
Gyermekhét 2023
Természetesen természettudomány
Foglalkozásvezetők: Máriás Ildikó és Gere Anikó
Szervező: Móra Tehetségpont

Október 3., kedd, 11.00 óra
Rozetta Műhely (Fő utca 23.)
Gyermekhét 2023
Bőrtüsző és pásztortarisznya készítése
Interaktív kézműves foglalkozás Tóth Vilmos és Tóth Ágnes kézművesek vezetésével
A programot a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta

Október 3. és 4., kedd és szerda, 15.30 óra
Zentai Magyar Kamaraszínház (Kamaraterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház zártkörű előadása
Yasmina Reza: Művészet
Szereplők: Marc – Virág György, Serge – Dévai Zoltán, Yvan – Szilágyi Áron
Fordító: Bognár Róbert. Díszlet: Ondraschek Péter. Jelmez: Janovics Erika.
Dramaturgiai munkatárs: Oláh Tamás. Rendező: Mezei Kinga (Jászai Mari- és Pataki-gyűrű díjas színművész).

Október 4., szerda, 09.00 óra
Zentai Városi Múzeum
Gyermekhét 2023
Interaktív foglalkozás óvodások részére Szarka Mándity Krisztina művészettörténésszel – Csernik Attila képzőművész tárlatának megtekintésével egybekötve
A kézműves foglalkozások moderátorai: Vujačić Anikó, Zeković Ilona és Balla Borbála
A programot a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta

Október 4., szerda, 10.30–11.50 óra
Móra István Művelődési Egyesület székháza, Kevi
Gyermekhét 2023
Találd ki, ki vagyok? – Könyvtári foglalkozás
Foglalkozásvezető: Juhász Lassú Kornélia könyvtáros
Szervezők: A kevi Móra István Művelődési Egyesület, Móra Tehetségpont, a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Zenta

Október 4., szerda, 12.00 óra
Zentai Városi Múzeum
Gyermekhét 2023
Interaktív foglalkozás 6. osztályos diákok részére Szarka Mándity Krisztina művészettörténésszel – Csernik Attila képzőművész tárlatának megtekintésével egykötve
A kézműves foglalkozások moderátorai: Vujačić Anikó, Zeković Ilona és Balla Borbála
A belépődíj egy kinőtt póló!
A programot a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta

Október 4., szerda, 14.00 óra
Rozetta Műhely (Fő utca 23.)
Gyermekhét 2023
Kendervászon
A Rozetta Kézműves Társaság multikulturális programja Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató-muzeológus és Pető Piroska szövő közreműködésével
A programot a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta

Október 5., csütörtök, 08.00–09.50 óra
Móra István Művelődési Egyesület székháza, Kevi
Gyermekhét 2023
Tarka-barka foglalkozás – Fejlesztőpedagógiai műhely
Foglalkozásvezető: Herfert Nóra fejlesztőpedagógus
Szervező: Móra Tehetségpont

Október 5, csütörtök, 14.00 óra
Zentai Alkotóház
A kevi Móra István Művelődési Egyesület bábelőadása
A kiskondás című bábelőadás bemutatója
Szereplők: Kiskondás – Šećerov Brigitta, Anya – Fodor Natália, Galambok – Tóth V. Anikó, Molnár Cs. Elvira, Fodor Natália, Róka – Csikós Tünde, Hal – Kovács Katalin, Varjú – Vajda Rolland, Király – Fodor Ármin, Királylány – Graca H. Judit. Bábok: Vajda Olivia, Kopasz Ildikó. Zene: Molnár Cs. Frigyes. Rendező: Kopasz Ildikó

Október 5., csütörtök, 18.00 óra
Zentai Magyar Kamaraszínház (Kamaraterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház zártkörű előadása
Patrick Süskind: A nagybőgő
Rendezte és játssza: Nešić Máté

Október 5., hétfő, 18.00 óra
Zentai Kiszsinagóga
Hosszú, forró nyár Lakosban
Herman László muravidéki képzőművész kiállításának megnyitóünnepélye
Megnyitja Gubik Korina képzőművész
Közreműködik a zentai Musica Tisiana kórus
A Hosszú, forró nyár Lakosban című tárlat a szlovéniai magyar alkotó a szülőfalujához kötődő emlékeibe enged bepillantást, aki 1961-ben született Felsőlakosban, az egykori Jugoszlávia szlovéniai tagköztársaságában. Munkás-paraszt családban nevelkedett, a kétnyelvű általános iskolát Gyertyánosban és Lendván végezte el, majd a ljubljanai formatervező középiskolában tanult. Főiskolai és egyetemi tanulmányait is a szlovén fővárosban fejezte be a tanárképző főiskola rajz és technika szakán, az egyetemi képzést pedig képzőművészeti szakon. Iskolái befejezése óta tanárként tevékenykedik. Művészi pályája elején a fotóművészet volt rá nagy hatással, majd a festőművészet felé fordult az érdeklődése. Képzőművészeti kísérletezései, kutakodásai nagyon széles témakört és motívumkincset ölelnek fel: a történelem, a tudományos-technikai forradalom, a kisebbségi létezés, a család történetének egy-egy fejezete, a politikai manipulációnak kitett kisember kilátástalan helyzete, az elembertelenedő világ és a globalizáció összefüggéseire való reflektálás.
Szervező: Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
A kiállítás a belgrádi Collegium Hungaricum és a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet támogatásával valósul meg Zentán
A kiállítás október 26-áig ingyenesen, bejelentkezés nélkül látogatható: kedden, csütörtökön és pénteken, 10–12 és 16–18 óra között.

2023. október 6–8.
Zentai kortárs egyházzenei fesztivál és konferencia

Október 6., péntek, 08.30–10.00 óra
Móra István Művelődési Egyesület székháza, Kevi
Gyermekhét 2023
Madárlesen
Foglalkozásvezető: Kálmán Barbara
Szervezők: Móra Tehetségpont, Vadvirág óvoda

Október 6., péntek, 10.30–11.50 óra
Móra István Művelődési Egyesület székháza, Kevi
Gyermekhét 2023
Sportnap – Aszfalt rajzolás, futóverseny,
ügyességi versenyek, palacsintaevés
Szervezők: A kevi Móra István Művelődési Egyesület, a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a szülői közösség, a kevi kihelyezett tagozat pedagógusai

Október 6., péntek, 12.00 óra
Zentai Városháza (oszlopcsarnok)
Nemzeti gyásznap
In memoriam gróf Batthyány Lajos
Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnöke emléktáblájának megkoszorúzása és alkalmi megemlékezés az aradi vértanúkról.
Ünnepi köszöntőt Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának a tagja mond. Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói: Szarka Hanna és Törtei Hunor. Felkészítő tanáruk: Pavlović Surányi Emese

Október 7., szombat, 17.00 óra
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (Oszlopcsarnok)
Zentai Tünde A festett népi bútor – A dunai stíluskör és Komárom című könyvének ünnepélyes bemutatója
Zentai Tünde könyvét kézbe véve ritka élményben lesz része az olvasónak, hiszen a népművészet egyik legfontosabb ágával ismerkedhet, amely mindmáig nem került a kutatás előterébe. A magyar és az európai kultúra páratlan értékű faragott, festett díszbútorai jelennek meg benne, gazdag műelemzéssel, a népi lakáskultúra és az asztalos kézműipar történetébe ágyazva. A mű központi témáját a dunai stíluskör és a híres komáromi asztalos központ bútorai képezik. A szerző a Duna mente és a hozzá kapcsolódó vidékek 17–20. századi műtárgyait dolgozta föl és helyezi új megvilágításba. Az Olvasó egy izgalmas nyomozás útját követheti végig , hogy mi a komáromi bútor és mi nem tartozik e kategóriába. A könyv számos fölfedezést és soha nem látott bútorokat tár elénk, tizennégy magyarországi és határon túli múzeum anyagára alapozva.
A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Ament Éva bútorfestő népi iparművész.
Szervező: A Hagyományok Háza vajdasági hálózata és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet

Október 7., szombat, 18.00 óra
Jézus Szentséges Szíve templom
Zentai kortárs egyházzenei fesztivál és konferencia
Orgona- és kóruskoncert
Fellépnek: Horváth Márton Levente orgonaművész (Budapest), valamint
a belgrádi Merry Gospel Kórus és a fesztivál egyesített kórusa Marija Kuburić Borović és Miklós Réka vezetésével

Október 8., vasárnap, 16.30 óra
Jézus Szentséges Szíve templom
Zentai kortárs egyházzenei fesztivál és konferencia
Zenés áhítat
Közreműködik Borbély Zoltán orgonaművész

Október 8., vasárnap, 17.00 óra
Jézus Szentséges Szíve templom
Zentai kortárs egyházzenei fesztivál és konferencia
Ünnepi hálaadó szentmise Borbély Zoltán orgonaművész műveivel
Ősbemutató: Missa brevis vonószenekarra, kórusra és szólistákra; Psalmus CXVII vegyes karra
Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Partiscum kórus (Szeged), Borbély Zoltán orgonaművész (Újvidék, Zenta) és Radoslava Vorgić Žuržovan koloratúr szoprán (Újvidék)
Vezényel: Gyüdi Sándor (Szeged) és Lázár Tamás (Szeged)

Október 9., hétfő, 19.00 óra
Zentai Magyar Kamaraszínház
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Patrick Süskind: A nagybőgő
Rendezte és játssza: Nešić Máté

Október 9–10., hétfő–kedd, 18.00 óra
Zentai Alkotóház
Vajdasági Magyar Mozgókép Napja 2023
Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválja 2023

42/44 a Vajdaságban (dokumentumfilm, 2022, 91 perces). Rendező: Lavro Ferenc. Producer: Dárday István. Operatőr: Szarapka Szabolcs. Zene: Bakos Árpád és Juhász zenekar
Bár a II. világháború jelentős hadi cselekményei messze elkerülték Vajdaságot, mégis több ezer itt élő családot perzselt meg a tüze. 1942 januárjában magyar honvédek öltek meg szerbeket és zsidókat Újvidéken és a Sajkásvidéken, 1944/45 telén pedig a jugoszláv titkosszolgálat által szervezett akciókban partizánok gyilkoltak a magyarlakta falvakban, szerte Vajdaságban. Ez a dokumentumfilm az 1942-es hideg napok és a több tízezer vajdasági magyar életet követelő 1944-es partizánterror, illetve a délvidéki hadjárat hiteles dokumentumfilmes feldolgozása.

Jobb levegő (kisjátékfilm, 2023, 13 perces). Rendező: Incze Kata
Judit egy húszas évei végén járó fiatal nő, aki évek óta filmesként dolgozik, de nem teljesülnek a vágyai, ezért úgy dönt, hogy hazaköltözik a szülőfalujába. Az otthon a nyugalom és az újrakezdés, ugyanakkor azonban a kudarccal és a jelennel való szembenézés is. A fiatal felnőtt korát nagyvárosban töltő lány teljesen más élethelyzetből érkezik, mint falubeli barátai, ez a két világ pedig óhatatlanul összeütközik.

Szonjarebeka (kisjátékfilm, 2023, 14 perces). Rendező: Budrala Sára
A felnőttkort érintő Szonja és Rebeka nagymamája falusi házában kénytelen tűrni szüleik rendszeres vitáit. A feszült állapot közepette Rebeka egy régi fényképet talál, és hirtelen eldönti, hogy a Szent Iván-napi, falubéli rituálét mindenképpen ki akarja próbálni.

Tündérpiknik (kisjátékfilm, 2023, 12 perces). Rendező: Fazakas Lehel
Miközben Lilla már úton van saját meglepetésszülinapjára, legjobb barátnője, Kata, egy szívhez szóló ajándék reményében még egyszer utoljára megpróbálja összeszedni közös barátaikat, hogy aztán megértse, miért fontosabb egy felköszöntéssel járó lóti-futi a holdra repülésnél.

10. октобар, уторак, 20.00 часова
Дом културе
Позоришни дани „Јована Ђорђевића”
Милановачко позориште
Лабудова песма
Режија: Бранко Кнежевић

11. октобар, среда, 20.00 часова
Дом културе
Позоришни дани „Јована Ђорђевића”
КЦ „Радоје Домановић'” из Раче
Буре барута
Режија: Дејан Цицмиловић

Október 12, csütörtök, 18.00 óra
Zentai Alkotóház
Bibliai tájakon
Efézus, Kolossé és Laodicea
Gyulai Béla lelkész vetítéssel egybekötött előadása

12. октобар, четвртак, 20.00 часова
Дом културе
Позоришни дани „Јована Ђорђевића”
Драмски студио „Шмиранти” из Новог Сада
Ми деца са станице ZOO
Режија: Бошко Петров

Október 13., péntek, 11.00 óra
Móra István Művelődési Egyesület székháza, Kevi
Napsugaras Ősz 2023
Fellépnek a helybéli óvodások és kisiskolások

Október 13, péntek, 18.00 óra
Zentai Alkotóház
Megemlékezés Szőcs Kálmán zentai világutazó 75. születésnapja alkalmából
Szőcs Kálmán emlékezete
Szőcs Ildikó és Szőcs Attila ismeretterjesztő előadása

Október 13., 19.00 óra
Városi Kisgaléria (Fő tér 1)
Fábián Zoltán, budapesti képzőművész Nulltér című tárlatának megnyitója
Fábián Zoltán (Budapest, 1976) számos hazai és nemzetközi kiállítás résztvevője, szervezője, kurátora, rendszeresen jelennek meg művészeti kritikái. Az utóbbi tíz évben létrehozott műveit a „metafizikai tárgyiasság” megnyilvánulásainak nevezi. Zentán a legújabb festményeit fogja bemutatni.
A tárlat november 11-éig látogatható

13. октобар, 19.00 часова
Мала градска галерија (Главни трг 1)
Отварање изложбе слика Золтана Фабиана под називом „Нулти простор”
Золтан Фабиан (1976) је рођен у Будимпешти, где и тренутно живи и ради. Излагач је, организатор, куратор бројних изложби у земљи и иностранству. Осим тога, активно се бави и ликовном критиком. Своја дела настала у протеклих десет година назива представама „метафизичке предметности”. У Сенти се представља са својом најновијом серијом слика.
Изложбу можете погледати до 11. новембра.

13. октобар, петак, 20.00 часова
Дом културе
Позоришни дани „Јована Ђорђевића”
Културни центар из Смедеревске Паланке
Протекција
Режија: Драган Остојић

14. октобар, субота, 20.00 часова
Дом културе
Позоришни дани „Јована Ђорђевића”
Театар 011 из Београда
Вечерња ружа
Режија: Наташа Радоњић

Október 17., kedd 19 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház 
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása 
Nóra és Torvald
Henrik Ibsen Nóra című drámáját Kúnos László fordítása alapján
átdolgozta Verebes István
Szereplők: Helmer – Nešić Máté, Nóra – Verebes Judit, Rank – Szilágyi Áron,
Lindéné – Horváth Blanka (m. v.), Krogstad – Virág György
Jelmez: Cselényi Nóra (Jászai Mari-díjas). Díszlet: Míra János (Jászai Mari-díjas). Rendező: Verebes István

Október 19., csütörtök, 11.30 óra
Móra István Művelődési Egyesület székháza, Kevi
„Magyar, magyarnak fogja meg a kezét” (Móra László)
Ünnepi műsor az 1956-os magyar forradalom emlékére
Fellépnek: a helyi óvodások és kisiskolások, valamint a Móra István Művelődési Egyesület művészeti csoportjai

Október 20., péntek, 17.00 óra
Zentai Alkotóház
Bibliai előadás-sorozat
Miért kell egészségért, békéért, jólétért, ellenségért imádkozni?
Msgr. Nagy József esperes-plébános ismeretterjesztő előadása

21. октобар, субота, 20.00 часова
Дом културе
Александар Поповић: Развојни пут Боре Шнајдера
Режија: Дејан Цицмиловић

Október 20., péntek, 19.00 óra
Zentai Magyar Kamaraszínház
A temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület
Jáccunk Trupp társulatának vendégjátéka
Petőfi Sándor: Bolond Istók
Dramatizált elbeszélő költemény
Szereplők: Gyuga Alisza, Popović Ildi, Sziveri Éva, Sípos Réka, Szabó Dianna, Hornyik Nikolett, Nemes Edina, Szabó Zsuzsanna, Zelenka Máté, László Attila, Jankovics-Bocskovity Éva és Tóth Vilmos. Rendező: László Sándor. Társrendező: Virág György
„Petőfi Sándor költői munkásságát szemlélve nem a Bolond Istók című elbeszélő költeménye jut először eszünkbe. Nem is igazán juthat, hiszen szerelmi, forradalmi gondolatai még mindig nagyobb, erősebb nyomot hagynak a ma emberének lelkében. A Bolond Istók nem az erő eszközével hagy nyomot, sokkal inkább egyszerűségével, tisztaságával, mely képes emberi sorsok megváltoztatására, megjavítására. A Jáccunk Trupp színészei ezeket az együgyűnek tűnő, de valójában emberi alapigazságokat és tulajdonságokat keresik a szövegben és önmagukban is. Mindezt társművészetek segítségével teszik (zene mint hang, képzőművészet). A szöveg ezekkel az audiovizuális eszközökkel kiegészülve, igazi varázslattá válik, és a nézők szeme láttára emeli Petőfi költeményét a lélekhez közelebb. A Bolond Istók nyelvezete így válik hallgathatóvá, korszerűvé, fiatalossá és örök érvényűvé, ami a klasszikusok legfőbb jellemzője.”
Az előadás létrejöttét a Mozdulj! Petőfi! – Petőfi 200 vajdasági programsorozat keretében a Szekeres László Alapítvány támogatta.

Október 22., vasárnap, 17.30 óra
Zentai Városháza (oszlopcsarnok)
1956 emlékezete
In memoriam dr. Rajki Márton
Dr. Rajki Márton zentai mártír emléktáblájának megkoszorúzása és alkalmi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulójáról

Október 22., vasárnap, 18.00 óra
Művelődési Ház
1956 emlékezete
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére

Ünnepi köszöntőt Czegledi Rudolf polgármester mond. Az ünnepi rendezvénysorozat főszervezője és támogatója Zenta Község Önkormányzata és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ

Október 26., csütörtök, 18.00 óra
Zentai Alkotóház
Világutazók 2023
Marokkó (II.)
Gere Lídia világutazó képvetítéssel egybekötött előadása

Október 28., szombat, 15.30 óra. Művelődési Ház
Az Élet Napsugaras Ősze
A Vöröskereszt időseket köszöntő ünnepi műsora

28. октобар, субота, 15.30 часова. Дом културе
Сунчана јесен живота
Празнични програм Црвеног крста намењен најстаријим суграђанима




Програмска понуда

ПРАЗНИК ГРАДА СЕНТЕ 2023.

6. септембар, среда, 18.00 часова: Градски музеј
Свечано отварање изложбе Атиле Черника.

7. септембар, четвртак, 18.00 часова: Мала синагога
Свечано отварање изложбе Фотографске креативне заједнице „Себенова Радионица”.

7. септембар, четвртак, 19.00 ч: Српски културни центар „Стеван Сремац”
КЊИЖЕВНИ СУСРЕТИ

7. септембар, четвртак, 19.00 ч: Градска кућа (Свечана сала)
ВЕЧЕ ХОРСКЕ МУЗИКЕ

8. септембар, петак, 16.00 – 19.00 часова: Народна башта, Хала спортова
ПРОГРАМ ЗА ДЕЦУ ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
Летење балонима, занимања за децу.

8. септембар, петак, 15.00 – 19.00 ч: Народна башта, Хала спортова (велика позорница)
ПРОМОЦИЈА СЕНЋАНСКИХ УМЕТНИЧКИХ ГРУПА ПОСВЕЋЕНИХ ОЧУВАЊУ НАРОДНИХ ТРАДИЦИЈА ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
Након атрактивног наступа плесног студија „M Dance”, у програму ће се представити чланови Удружења за помоћ и заштиту лица са посебним потребама „Рука у руци”, етномузичко струковно одељење Културно-образовног центра „Турзо Лајош”, Омладински цитерашки оркестар горњебрешког Клуба пријатеља народних песама, Женски хор и тамбурашки оркестар торњошког Културно-уметничког друштва „Ady Endre”, Мешовити хор Мађарског културно-уметничког друштва „Tópart” и мешовити хор Културно-уметничког друштва „Tavirózsa”, Женски хор „Ba-zsarózsa” и Тамбурашки оркестар „Jóba-rátok” кевишког Културно-уметничког друштва „Móra István”, Женски хор „Pöndöly”, Мешовити хор Мађарског културно-уметничког друштва „Délibáb”,  Фолклорна група Српског културног центра „Стеван Сремац”, Мешовити хор горњебрешког Клуба пријатеља народних песама, Омладиснки тамбурашки оркестар „Handa-Banda” торњошког Културно-уметничког друштва „Ady Endre”

8. септембар, петак, 20.00 ч: Народна башта, Хала спортова (мала позорница)
Промотивни наступ сенћанске Музичке школе „Стеван Мокрањац”

8. септембар, петак, 21.00 ч: Народна башта, Хала спортова (велика позорница)
ВЕЛИКИ КОНЦЕРТ ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
Наступ Тијане Дапчевић.
8. септембар, петак, 23.00 ч: Народна башта, Хала спортова (велика позорница)
УЛИЧНИ БАЛ ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
DJ – Balkan party.

9. септембар, субота, 9.00 ч: Народна башта (тениско игралиште)
XXXVII СУСРЕТ СЕНЋАНСКИХ И ХОДМЕЗЕВАШАРХЕЉСКИХ ТЕНИСЕРА

9. септембар, субота, 9.00 ч: Народна башта
„Спортом против дроге”
ПОКРАЈИНСКИ ШАМПИОНАТ У ОРИЈЕНТИРИНГУ
Организатор такмичења је сенћански Независни полицијски синдикат.

9. септембар, субота, 8.00 ч: Сенћанско мађарско камерно позориште
ПОТРАГА ЗА ТАЛЕНТИМА НАЦИОНАЛНЕ КУЛТУРНЕ ФОНДАЦИЈЕ Сента – Пакш: загранично полуфинале.

9. септембар, субота, 14.00 ч: Народна башта, Хала спортова (велика позорница)
КАВАЛКАДА МАЖОРЕТКИЊА
Атрактивни дефиле и гала-програм сенћанског Плесног клуба „Flamenco” уз учешће дувачких оркестара из Сенте и Пакша.
9. септембар, субота, 15.00 ч: Народна башта, Хала спортова (велика позорница)
ФОРМАЦИЈСКА ПЛЕСНА ПАРАДА ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
Атрактивни гала-програм сенћанске Плесне групе „Merkur-Midnight”.
9. септембар, субота, 16.00 – 19.00 ч: Народна башта, Хала спортова
ПРОГРАМ ЗА ДЕЦУ ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
Летење балонима, занимања за децу.

9. септембар, субота, 16.00 ч: Народна башта, Хала спортова (велика позорница)
ДУВАЧКА КОПРОДУКЦИЈА ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
Наступ дувачких оркестара из Сенте и Пакша.

9. септембар, субота, 17.30 ч: Народна башта, Хала спортова (мала позорница)
КОНЦЕРТ ЗА ДАН ГРАДА
Концерт победничког оркестра Заграничног полуфиналног надметања Националне културне фондације.

9. септембар, субота, 18.00 ч: Народна башта, Хала спортова (велика позорница)
ВЕЛИКИ КОНЦЕРТ ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
Наступ ансамбла „3+2”.

9. септембар, субота, 19.30 ч: Народна башта, Хала спортова (мала позорница)
Наступ ансамбла „Old Scullz“

9. септембар, субота, 21.00 ч: Народна башта, Хала спортова
ВАТРОМЕТ
Дар компаније JT International а.д. грађанима Сенте.


9. септембар, субота, 21.00 ч: Народна башта, Хала спортова (велика позорница)
ВЕЛИКИ КОНЦЕРТ ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
Наступ Јожефа „Јоци” Папаија.

9. септембар, субота, 22.30 ч: Народна башта, Хала спортова (велика позорница)
УЛИЧНИ БАЛ ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
DJ – Retro party.

10. септембар, недеља, 9.00 ч: Народна башта
МЕЂУНАРОДНО СТРЕЛИЧАРСКО НАДМЕТАЊЕ 2Д
Главни организатор сусрета је сенћански Стреличарски клуб „Arcus”.

10. септембар, недеља, 11.00 ч: Народна башта
СВЕЧАНО ПОЛАГАЊЕ ВЕНАЦА НА СПОМЕН-ОБЕЛЕЖЈЕ ПОЉСКИМ АВИЈАТИЧАРИМА

10. септембар, недеља, 17.00 ч: Црква Светог архангела Михаила
ПАРАСТОС
Храмовна служба поводом 326. годишњице Сенћанске битке.

10. септембар, недеља, 19.00 ч: Мала синагога
Камерни концерт

11. септембар, понедељак, 9.30 ч: Спомен-обележје на обали реке Тисе
ОГЛАШАВАЊЕ СПОМЕН-ЗВОНА И КОМЕМОРАТИВНА СВЕЧАНОСТ

11. септембар, понедељак, 10.30 ч: Градска кућа (Свечана сала)
СВЕЧАНА СЕДНИЦА СКУПШТИНЕ ОПШТИНЕ ПОВОДОМ ДАНА ГРАДА
Свечана додела најпрестижнијих одличја града. Свечану седницу Скупштине општине ће отворити и њоме руководити председник Скупштине општине Веселин Петровић. Свечану беседу одржаће председник општине Рудолф Цегледи. 

11. септембар, понедељак, 14.00 ч: Сенћанска Гимназија (улазни хол)
ПОЛАГАЊЕ ВЕНАЦА НА БИСТУ ИШТВАНА СЕЛИЈА

11. септембар, понедељак, 17.00 ч: Меморијална миленаријумска црква свете Мале Терезе
TE DEUM
Празнична миса-благодарница приређена поводом 326. годишњице Сенћанске битке.

Истакнути покровитељи низа празничних манифестација:
Локална самоуправа града Сенте, Japan Tobacco International а.д. Сента, РТВ „Panon”, Покрајински секретаријат за регионални развој, међурегионалну сарадњу и локалну самоуправу.

                                      
Програмска понуда

ПРОГРАМСКА ПОНУДА ЗА МАРТ

márciusi programajánló

Програмска понуда за март

2023

Március 3., péntek, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)

Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Matei Visniec: A PANDAMEDVÉK TÖRTÉNETE, AMIKÉNT AZ A SZAXOFONOS MESÉLI EL, AKINEK EGYIK BARÁTNŐJE FRANKFURTBAN LAKIK

Fordította: Tömöry Péter. Szereplők: Verebes Judit és Szilágyi Áron. Jelmezterv: Janovics Erika. Rendező: Dévai Zoltán.

„Egy borgőzös ébredés, amikor az előző este ivott bor bukéja ott marad a szájban. Fejfájás. Egy reggel amikor képtelenek vagyunk eldönteni, hogy álmodunk-e, vagy ébren vagyunk, vagy valahol a két állapot között lebegünk, mert az álom valósága és a valóság illúziója folyton összekeveredik. Egy mellettünk ébredő személy. Egy elvesztett vekker. Baudelaire. Kilenc éjszaka. Idegesítő üres üvegek. Á. Egy ízletes tochinel recept. Egy madár. Egy rajzfilmes csatorna. Egy párnán maradt kesztyű. Egy Férfi és egy Nő. Egy történet, amit egy szaxofonos mesél el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik.” (Dévai Zoltán)

Március 4., szombat, 10.30–13.00 óra. Zentai Alkotóház

LVII. Nemzetközi Sporttörténeti Konferencia

Köszöntőt mond Burány Hajnalka, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ igazgatója. A konferencián előadást tart: Táborosi László (Zenta) hely- és sporttörténész: Zentai olimpikonok 1928–2021 I. rész; Horváth Vilmos (Szombathely) a Kárpát-medencei S.H.E. elnöke, az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társaságának (ISOH) tagja: Nemzetisége? Magyar!; Csíki András (Csíkszereda), ny. Hargita megyei sportigazgató: Az erdélyi kerékpározás rövid története; Dr. Holler Péter és Dr. Hollerné Mecséri Annamária (Szombathely), sporttörténet-kutatók: A legaranyosabb házaspárok, avagy mindketten bajnokok; Táborosi László (Zenta) hely- és sporttörténész: Zentai olimpikonok II. rész.

A rendezvény szervezője a Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület. Társszervezők: a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet

Március 4., szombat, 17.00 óra. Jézus Szíve-templom

Könyvbemutató

Közép-Bánát gyöngyszemei – Római katolikus népénekgyűjtemény

A népénekeket gyűjtötte, lejegyezte és kísérettel ellátta: Jenován Flórián. Az est moderátora: Turi Orsolya. Közreműködnek: Miklós Réka (ének) és Borbély Zoltán (orgona) valamint a Musica Sacra énekkar

A kötet kiadója az Európa Kollégium Egyetemista Központ

Március 5., vasárnap, 14.00 óra. Njegoš tér (valamikori Széna tér)

Emlékkereszt-szentelés

A körkeresztet Isten dicsőségére 1809-ben Sándor Péter nagygazda állíttatta a valamikori Széna, azaz a mai Njegoš térre. A 2023-as felújítást anyagilag dr. Csonka Ákos és dr. Csonka István segítették. A munkálatokat Szabó Zoltán és Hanák Zoltán mesterek végezték. A szentelést ft. Szeles Oszkár és ft. Nagy József atyák végzik. Történelmi összefoglalót Tari László helytörténész mond.

A Sándor-kereszt

„A városban található keresztjeink közül ez egyike a legrégebbi, kőből készülteknek, amely egykoron hat utca kereszteződésében állt. Majd többször történt áthelyezése után ma a Széna tér (volt Njegoš tér) keleti oldalán áll. Ezen a téren árulták a szénát, a szalmát, a szenet, és a tér közepén lévő gémeskútból itatták az ökröket, lovakat. E tér elnevezéseiből ered a feszület megnevezése is, úgymint Széna téri kereszt.

A szakrális kisemlékművet Sándor Péter állíttatta 1809-ben, aki a zentai módosabb nagygazdák közé tartozott. Felesége, Tóth Mária szintén helybeli lakos volt. Csúfnevük »Pesti« már nem él a köztudatban, és a keresztet sem nevezik így. Az emlékmű felirata:

Názáreti Jézusnak,

az Igaz Isten Fiának

tiszteletére állíttatta

Sándor Péter

1809

A keresztet 1903 októberében felújítják, amiről a korabeli egyházi dokumentum így ír: »1903. október hó 20-án a Sándor-kereszten végzett javítások, illetve a rajta található Mária-szobor festése elkészült.« Új lámpatartókat vásároltak és helyeztettek el az emlékmű körül lévő kerítésre. A kereszt javítása 20 koronába került, míg a Mária kisplasztika átfestésére szintén 20 koronát fizettek Győri István mázolónak.

A szakrális objektum mai formáját egy 1946-ban történt javítás után kapta meg: »A február 18-án délután újra feltámadt viharos szél a Széna téri keresztet derékba törte, mivel korábbi sérülések miatt már pántolva volt, így a rozsdás vasat könnyen eltörte (…) 1946. szeptember hó 22-én a keresztet Óváry cége elkészítette és felállította. Szeptember 22-én a keresztet litánia után Bartusz atya megáldotta.«

A kereszt szárvégeinek régi formája hármas tagolású köríves volt, míg napjainkban ez szögletes formájú alakzatot kapott. Vandál módon széttörték a Keresztre Feszített lábánál álló színes Immaculata szobrot, melynek csak az alsó része maradt fenn az emlékművön, amiből jól látszik az eredeti díszes színezete.

Az objektum szépen megmunkált kovácsoltvas kerítéssel van körülkerítve.

Egyházi ünnepnapokon mindig friss virágcsokor látható a régi szakrális emlékművön.” (Vida János: Szakrális épületek és emlékművek Zentán című könyvéből)

Március 8., szerda és 9., csütörtök, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)

Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Patrick Süskind: A NAGYBŐGŐ

Játssza: Nešić Máté

„Létezhet zenekar prímhegedű nélkül, fúvósok nélkül, rézfúvósok, üstdob nélkül, minden nélkül, de nem létezhet zenekar nagybőgő nélkül. Vegyük ki a zenekarból a nagybőgőt, menten babiloni nyelvzavar áll elő, egy Szodoma, ahol már senki sem tudja, minek is játszik. Egy zenekari muzsikus mikor veszíti el a lába alól a talajt? Na, mikor? Akkor, amikor nem hallja többé a nagybőgőt! Szóval a nagybőgő a zenekarban központi hangszer. Ezt tulajdonképpen tudja is mindenki. Csak épp senki sem vallja be nyíltan, mert a zenekari muzsikus természeténél fogva hajlamos a féltékenységre. Én szerény ember vagyok. De mint nagybőgős tudom, hogy milyen talajon állok. A zene magva ez mind én vagyok! És minden egyéb csak ellenpólus.” (Részlet az előadásból.)

8-án az előadást hölgy nézőink ingyenesen megtekinthetik!

Március 10., péntek, 11.00 óra. Kevi (Móra István Művelődési Egyesület)

Március idusának ünnepe

„hitünk őbennük mindig újra él!”

Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére a kevi Móra István Művelődési Egyesület szervezésében

Március 10., péntek, 19.00 óra. Művelődési Ház (Tornyos)

Március idusának ünnepe

„petőfi él!”

Zenés irodalmi összeállítás az Ünnepi kórus, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola tanulói és az Ady Endre Művelődési Egyesület csoportjai előadásában

Március 11., szombat, 17.00 óra. Művelődési Ház

XXV. Hagyományaink Ünnepe

A Mentés Másként Együttes ünnepi koncertje

A zenekar tagjai: Fábri Géza – koboz, tambura, ének; Fábri-Ivánovics Tünde – ének, dob; Barta Márton – furulyák, kaval, fujara, ének. Meghívott zenészek: Szokolay Dongó Balázs – duda, furulyák, fujara, tárogató; Ivánovics Viktor – prímtambura. Ünnepi köszöntőt Czegledi Rudolf polgármester mond.

A belépés díjtalan! Helyjegy a Művelődési Házban igényelhető

Március 13., hétfő, 16.00 óra. Felsővárosi köztemető

Március idusának ünnepe

KEGYELETES KOSZORÚZÁS

Alkalmi tiszteletadás és főhajtás az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak emléksírhelyénél a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület (művészeti vezető: Juhász Gyula) közreműködésével. Ünnepi beszédet mond Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet megbízott igazgatója.

Március 13., hétfő, 18.00 óra. Művelődési Ház

Március idusának ünnepe

„ismét magyar lett a magyar”

Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, valamint Petőfi Sándor költő születésének 200-ik évfordulójának emlékére. A műsorban közreműködik Fábri Géza és Fábri-Ivánovics Tünde, a dabasi táncegyüttes, a zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ Ispiláng és Szikra, valamint az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Kiscimbora táncegyüttese, Szarka Hanna és Kiskomáromi Zsolna szavalókkal kiegészülve. Ünnepi köszöntőt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Kőszegi Zoltán dabasi polgármester mond. Az ünnepi műsor főszervezője és támogatója a Zentai Önkormányzat és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ.

Március 15., szerda, 12.00 óra. Városháza oszlopcsarnoka

Március idusának ünnepe

In memoriam gróf Batthyány Lajos

Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke emléktáblájának megkoszorúzása, a „népek tavaszának” magyar reménységeit megvalósítani igyekvő, mártírhalált halt miniszterelnök tiszteletére. Bevezetőt mond Gordán Kolos, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója. Közreműködnek: a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói (felkészítő tanár: Barát Csanyiga Mónika)

Március 16., csütörtök, 18.00 óra. Városi Múzeum

Érettségi kiállítás

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti tagozatának végzősei minden évben érettségi kiállítást rendeznek. Ilyenkor a négy éven át tartó tanulmányaik során keletkezett legsikeresebb munkáikat állítják ki, amivel méltó módon mutatják meg szakmai fejlődésüket és tanáraikkal való közös munkájukat. Idén a 2019–2023-as generáció mutatkozik be a közönségnek.

A kiállítás március 16. és 28. között látogatható a Zentai Városi Múzeumban.

Március 16., csütörtök és 17., péntek, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)

Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

NÓRA ÉS TORVALD

Henrik Ibsen Nóra című drámáját Kúnos László fordítása alapján átdolgozta Verebes István.

Szereposztás: Helmer – Nešić Máté; Nóra – Verebes Judit; Rank – Szilágyi Áron; Lindéné – Horváth Blanka (m.v.); Krogstad – Virág György. Jelmez: Cselényi Nóra (Jászai Mari-díjas). Díszlet: Míra János (Jászai Mari-díjas). Rendező: Verebes István.

„Ibsen drámája a kapcsolatainkban megfészkelt és terjengő, kisebb-nagyobb, kíméletes és önző hazugságok romboló természetrajzát tárja elénk, legalábbis a történetben engem ez érdekel leginkább. Az általam elképzelt Nóra nem egy emancipálódásra ítéltetett, gyámoltalan nő, hanem olyan szerető feleség, aki egy határozottan meghozott, de titkolt döntését mindenképp meg akarja fosztani egy kényszerű hazugságtól. Hogy harcolja ki, milyen áldozatok árán igazát, ennek akarunk majd az előadással a végére járni.” (Verebes István)

Március 17., péntek, 17.00 óra. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (oszlopcsarnok)

Bibliai előadás-sorozat

izajás próféta

Msgr. Nagy József esperes-plébános ismeretterjesztő előadása

Március 18., szombat, 16.00 óra. Jézus Szíve-templom

Isten tenyerén

Góli Zsanett tanúságtevő előadása

Március 18., szombat, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Bánáti katolikus templomok

Bánszki Tibor üzemmérnök, fotográfus könyvének ünnepélyes bemutatója. A szerzővel Ft. dr. Orcsik Károly egyháztörténész, adorjáni plébános beszélget

A rendezvény szervezője a Keresztény Értelmiségi Kör és a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ

Március 21., kedd, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

A SIKER ARCAI – A MINDENNAPOK HARCAI

Máriás Endre új könyvének ünnepélyes bemutatója

„Az újságíró mindenhez ért; divatos humorral és jókora (ön)iróniával élve azt mondanánk, hogy mindenhez is ért. Tárgyilagosabban úgy fogalmazhatnánk, hogy »mindenhez« ért valamicskét – a szakterületéhez nyilván jól –, mert a munkája során az élet sok-sok részén ismereteket szerez, rendszerint többet, mint amennyit átad az olvasónak. Előtte pedig ismereteket gyűjt a riportokhoz, interjúkhoz, jegyzetekhez, kommentárokhoz… A jó újságírónak van világszemlélete, meggyőződése, de legalább érvekkel alátámasztható véleménye a történésekről. A sokfajta követelmény híján kérdezni sem igen tudna, nemhogy kiálljon meggyőzni igazával az olvasót, hallgatót, nézőt.

Amikor valaki jártasságának a bizonyítására megjegyzi, hogy »fél életemet ezzel töltöttem«, Máriás Endre hozzátehetné, hogy ő a negyven évének több mint a felét, hiszen már gimnáziumi évei alatt foglalkozott újságírással, aztán eljegyezte magát a rádiózással, és nem is hagyott föl vele, amellett, hogy időközben főszerkesztője lett a Képes Ifjúságnak, rovatokat szerkesztett, jelenleg pedig a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, amellett, hogy a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének az elnöke. Az olvasó és a rádióhallgató számára mégis az a legfontosabb, hogy újságíróként továbbra is átad üzeneteket, továbbgondolható gondolatokat és élményeket. Írásai sosem hivalkodóak vagy szenzációhajhászok, akár világhírű tudóssal, hírneves színművésszel, zenésszel vagy éppen a periférián élő tanyavilágmentőkkel beszélget. Hozadéka bizonyosan mindegyiknek van az olvasó számára, miként a szerző számára is. Enélkül a hivatás csakhamar unalmas és terhes szakmává válna.” (Fodor István)

A kötet szerzőjével, Máriás Endrével és szerkesztőjével, Fodor Istvánnal Homolya Horváth Ágnes, a Magyar Szó Tiszavidék rovatának szerkesztője beszélget.

Március 21., kedd, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)

Petőfi Irodalmi Karaván 2023

Zenés, irodalmi Szalon-est

Résztvevők: Kemény István, Wirth Imre, Száraz Miklós György és Dresch Mihály. Moderátor: Juhász Anna.

A Szalon-esten három kortárs költő: Száraz Miklós György József Attila-díjas és Térey-ösztöndíjas író, Kemény István József Attila-díjas és Térey-ösztöndíjas író és Wirth Imre író, muzeológus beszélgetése várható alkotásról, legutóbbi munkáikról, az utazás ihletésről és költői elődökről, így a beszélgetés egyaránt megidézi a 200 éve született Petőfi Sándort, a hagyományos irodalmi alkotókat és a kortárs hangot. Az esten a felolvasást Dresch Mihály Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas zenész improvizációja kíséri.

A belépés díjtalan, helyfoglalás ajánlott.

Március 26., vasárnap és 27., hétfő, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)

Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

William Shakespeare: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT

(Fordította: Mészöly Dezső)

Szereposztás: Don Pedro, Aragónia hercege – Virág György; Don Juan, a herceg fattyú öccse – Nešić Máté; Claudio, ifjú firenzei gróf – Hajdú Tamás (m.v.); Benedetto, padovai nemes ifjú – Dévai Zoltán; Leonato, Messina kormányzója – Ralbovszki Csaba (m.v.); Baltazár, énekes – Szilágyi Áron; Boracchio, Don Juan embere – Szilágyi Áron; Ferenc, pap – Szilágyi Áron; Hero, Leonato lánya – Verebes Judit; Beatrice, Leonato unokahúga – Lőrinc Tímea (m.v.). Énekes-korrepetítor: Koncz Éva. Dramaturg: Oláh Tamás. Jelmeztervező: Janovics Erik. Díszlettervező: Ondraschek Péter. Rendező: Mezei Kinga (Jászai Mari-díjas, Pataki Gyűrű-díjas).

„Vajon a színházlátogatók négyszáz évvel ezelőtt is ugyanazokon a poénokon kacagtak fel, mint mi manapság, s ugyanazoknál a fordulatoknál kaptak a homlokukhoz? Mit adhat nekünk ma egy négyszáz éves komédia? Mindenekelőtt nem árt, ha nevetünk rajta. Még szerencse, hogy a szerelem kifejezetten humoros dolgokra képes. A cselszövés pedig hallatlanul szórakoztató tud lenni. A pletyka legalább négyszáz éve töretlenül népszerű műfaj, s ha egyszer szárnyra kap, akkor semmi sem állíthatja meg.

Messinában pezseg az élet és mindig pompás az idő. Leonato kormányzó nem sajnálja a pazar lakomákra szánt pénzt, hiszen épp a spanyol herceget és kíséretét vendégeli, sőt úgy fest, még a lányát is férjhez adhatja egy oroszlánszívű katonához. A szószátyár Benedetto azonban viszolyog a házasság gondolatától. A makrancos Beatrice kuzin pedig ki nem állhatja, ha egy férfi udvarol neki. A történet elején még ők sem sejtik, hogy olykor a szóbeszéd a legsikeresebb kerítő.” (Oláh Tamás)

Az előadást egy szünettel játsszuk.

Március 29., szerda, 17.00 óra. Zentai Alkotóház

Világutazók 2023

üzbegisztán: Khíva

Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

„Fiatal koromban – még számítógép nélküli világban – volt időm, hogy százával olvassam a könyveket. Az 1001 éjszaka meséi, ékszerek, gyönyörű háremhölgyek, csillogó paloták, színes mecsetek varázsolódtak elő a lapokról. Ekkor határoztam el, hogy meg kell ismernem az addig titokzatos, zárt és veszélyes »emírek és kánok-birodalmát«. Ez a kívánságom 2018-ban teljesült, tíz napig jártam a karavánok útján Üzbegisztánban.

Nyissuk ki a mesekönyvet és lépjünk Khíva, Buhara és Szamarkand ezer-kék kupolás valóságos világába. Néha a megvalósult álmok csalódást okoznak, de Üzbegisztánról csak annyit mondhatok, hogy ez sokkal szebb, mint amit a lelkem mélyén vártam.

A városok még kékebbek, még türkizebbek és mesésebbek, mint képzeletemben láttam őket.

A Selyemút hajdani teve-karavánjait modern(ebb) járművek váltották fel, a tevék visszavonultak a sivatagokba, de maradt még a régi időkből hagyomány: a falvakban és Szamarkand utcáin a gyümölcs és zöldség szállítás a csacsik »iparága«.

Annyi mindent szállítottak a végeláthatatlan tevekaravánok az évezredek folyamán, de valahogy a minden nyelven lágyan suhogó selyem színes világa adta a nevét ennek a tízezer km-es ősi útnak Kínától Konstantinápolyig.

Miután elhelyezkedünk a hotelban, ami nagyon jó helyen van az óvárosban, a védőfalon sétálva kezdünk ismerkedni Khívával. Csodálatosan megmaradt paloták, mecsetek és mauzóleumok keverednek az egyszerű lapostetős agyagházakkal.

Meghívom a hallgatókat, kisérjenek el felefedező utamra.” (Gere Lídia)

Március 31., péntek, 18.00 óra. Zentai Alkotóházban:

Kitelepítés

Visky Andrással új regényéről Radics Viktória beszélget.

Az eseményre a Nyári Mozi Színházi Közösség és a zEtna szervezésében, a Beszélgetések a vulkán alatt 356. estjeként, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával kerül sor

Március 31., péntek, 18.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete jubileumi ünnepsége

AZ ÉV ÚJSÁGÍRÓJA díjAK ÁTADÁSA

A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) idén a jubileum alkalmából adja át szakmai elismeréseit, amelyeknek presztízse az elmúlt évek során mind nagyobbá vált a vajdasági magyar újságírók, illetve a médiában dolgozó egyéb szakemberek körében. A díjak megalapításának célja az volt, hogy az egyesület ráirányítsa a figyelmet a kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságírókra, megköszönje a munkájukat, és arra ösztönözze őket, hogy a továbbiakban is hasonló színvonalú tevékenységet fejtsenek ki, ami az elmúlt évek tapasztalatai alapján maradéktalanul meg is valósult. A VMÚE minden évben öt kategóriában adja át szakmai elismeréseit: pályakezdő, írott sajtó, elektronikus média, valamint szórvány/kistérségi média és életműdíj. Az egyesület hagyományosan a magyar sajtó napjához kapcsolódóan szervezi meg a díjátadó ünnepségét, amely az elmúlt évek során a Zentai Magyar Kamaraszínházban talált állandó otthonra.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete díjátadó ünnepsége Magyarország Kormányának Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Tartományi Oktatási, Közigazgatási, Jogalkotási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával, illetve a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház partnerségével valósul meg.

A jegypénztár nyitvatartási ideje:

hétfő–szerda–péntek: 09.00 –12.00 és 17.00 –19.00

kedd–csütörtök: 09.00 –12.00

valamint minden előadás kezdete előtt egy órával

telefonszám: 024/812-603

e-mail: jegypenztarszinhazzenta@gmail.com

Програмска понуда
JANUÁRI PROGRAMAJÁNLÓ
ПРОГРАМСКА ПОНУДА ЗА ЈАНУАР
2023

Január 10., kedd, 10.00 óra. Zentai Alkotóház
SZÜNIDEI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
A Gyermekbarátok Egyesületének szervezésében

A rendezvény támogatója a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ

Január 10., kedd, 10.00 óra. Csengey Dénes Kulturális Központ, Paks
A Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka
Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA
Szereposztás: Tündér Míra – Verebes Judit; Orsolya, Tündér Rózsa, Kút – Horváth Blanka m.v.; Lodovico – Nešić Máté; Király – Virág György; Jankó, Danika – Szilágyi Áron; Tóbiás, Danika – Dévai Zoltán; Tó, folyó hangja – Bába Lujza; Tenger hangja – Krizsán Szilvia (Sterija-díjas).
Zenéjét szerezte és hangszerelte: Klemm Dávid. Dalszövegek: Lénárd Róbert. Díszlet- és jelmeztervező: Janovics Erika. Koreográfus: Tomin Kis Anikó, Samardžić Eleonóra. Rendező: Krizsán Szilvia (Sterija-díjas).

„Kedves fiatal közönségünk, kedves gyerekek! Szülők, nagyszülők, pedagógusok!
Nagy boldogság számomra, hogy Zentán bemutatkozhat tündérlányom, Míra.
Igaz szóval megírt szép mesét láttok most.
Holnemvolt országot nagy veszély fenyegeti, az ország folyóit, forrásait, tavait a kapzsi király gonosz tanácsadója segítségével arannyá akarja változtatni. De nagy ára van ennek a gazdagságnak, az élővilág pusztulása. Hoppá!
Ráismerünk a mi saját gondjainkra is? Szennyezett vizeink, pusztuló állataink jajszavára? Bizony lehetséges. De ne féljetek, Míra, a király lánya meg akarja menteni a természetet. Akárcsak mi mindannyian, sokat tehetünk érte, hiszen szeretjük, életünk legfőbb táplálója.
Figyeljetek csak, mi fog történni? Sok bonyodalom, árulás, önzés, kapzsiság után a vizek fellázadnak…. Azonban végül Mírának sikerül megfékezni a gonoszt és a világban helyreáll a rend. Legyen így a valóságban is! Segítsetek Ti is, figyeljetek a fákra, virágokra, a folyókra, a patakokra, a tavakra, a gyönyörű természet kincseire. Vigyázzatok rájuk odakünn! És most jól szórakozzatok idebenn, a színház varázslatos világában.” (Hedry Mária)

„Holnemvolt országban nagy a baj. Kiirtják az erőket, kizsákmányolják a természetet, pusztul az egész birodalom. De Holnemvolt ország királya ezt nem látja. Nem rossz ember, de sajnos nagyon kapzsi. És ráadásul még az a gonosz Lodovico varázsló is egyfolytában ármánykodik. Vajon megmenekülhet a világ? Ez egy ökomese. Sok humorral, tánccal, zenével. De azért fontos üzenettel is: nem csak Tündér Míra tündér, hanem mindenki az, aki védi a természetet.” (Krizsán Szilvia)

Január 14., szombat, 15.00 óra. Felsőhegyi Könyvtár
MIÉRT FÉLJEK ÉN AZ ISTEN TENYERÉN?
Béleczki-Bóbán Éva könyvének ünnepélyes bemutatója.

„Ha valaki nekem azt mondta volna tíz évesen, hogy én felnőtt koromra tolókocsis három diplomával és egy szerető férjjel rendelkező nő leszek. Aki a világjárvány előtt szülni fog egy csodálatos kislányt és határtalanul boldog lesz. Azt az embert körbe röhögtem volna, de igaza lett volna. Na, erről szól ez a könyv, és ez csak ízelítő.” (Béleczki-Bóbán Éva)

Január 18., szerda, 17.00 óra. Zentai Alkotóház
Világutazók 2023
ÜZBEGISZTÁN: A HEGYVIDÉK ÉS A SIVATAG
Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

Üzbegisztán nem csak az ókori városok, medreszék, minaretek országa. Sokoldalú klímazónák, száraz sivatagok, mint a Kizilkum- és Karakorum-sivatag, hóval fedett hegyek, mint a Tien-San-hegység, Pamír-hegység, folyók és tavak, sűrű erdők, tavasszal csodálatosan kivirágzó sztyeppék találhatók az országban. A Nura-tau hegyekvidék egyike ezeknek az egyedülálló látnivalóknak.
Hegymászás tekintetében nem igazán izgalmas vidék, de gazdag történelme folytán, a szokatlan természeti formák, a kellemes klíma, a gazdag növény és állatvilág és a gyógyforrások miatt érdemes meglátogatni.
A vidéken elindult egy ökoturizmus. A nagyvárosok, autóutak, ipari létesítmények messze vannak, ezért a környezet érintetlen. Hoteleket szerencsére még nem építettek, a főleg mezőgazdasággal foglalkozó helybéliek adnak ki vendégszobákat. Igyekeznek megőrizni az érintetlen természetet. Sétákat szerveznek a környéken, helyi specialitásokat szolgálnak fel, kitűnő alkalom ez néhány napos itt tartózkodással a helybeli életmódot megismerni.
Az alföld a nagy sivatagok területe. A Kaszpi-tenger és az Amu-Darja között a Kara-kum (Fekete homok), az Amu-Darja és a Szir-Darja között a Kizil-kum (Vörös homok) kietlen világa terül el.
Többnyire só- és szárazságtűrő növények élnek a területen, keményszálú füvek, bozótok találhatók e tájon. A gyér növényzet még elegendő az erősen sós termőtalaj kialakítására, amely a félsivatagot elkülöníti a talajtakaró nélküli sivatagtól.
Körutunk folyamán egy napot a nomádok között töltöttünk egy sivatagi jurtában, felejthetetlen élmény volt.

Január 20., péntek, 17.00 óra. Zentai Alkotóház
Bibliai előadás-sorozat
KIK A BIBLIAI PRÓFÉTÁK?
Msgr. Nagy József esperes-plébános ismeretterjesztő előadása

Január 20., péntek, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Yasmina Reza: MŰVÉSZET
Szereposztás: Marc – Virág György; Serge – Dévai Zoltán; Yvan – Szilágyi Áron. Fordító: Bognár Róbert. Díszlet: Ondraschek Péter. Jelmez: Janovics Erika. Dramaturgiai munkatárs: Oláh Tamás. Rendező: Mezei Kinga (Jászai Mari-díjas, Pataki Gyűrű-díjas).

Yasmina Reza (született: 1959. május 1-jén Párizsban). Francia rendező, színésznő, dráma- és regényíró. A kortárs drámairodalom egyik legnevesebb szerzője. Édesapja orosz származású zsidó mérnök, üzletember és zongoraművész, édesanyja pedig magyar származású zsidó hegedűművész, akik Franciaországba emigráltak. Leginkább rövid szatirikus komédiáiról ismert, amelyek a középosztálybeli emberek szorongásairól szólnak. Művészet (1994) című drámája tette világhírűvé, melyet Tony-díjjal jutalmaztak (1996) – ezzel egyenes út vezetett a Broadwayre. Az öldöklés istene című darabjáért is Tony-díjat kapott (2009), majd Roman Polański rendezésében film készült belőle (2011). Műveit megalkotásuk óta több száz változatban, rengeteg nyelven színpadra vitték, a világ legnevesebb színházai tűzték őket műsorukra.

„A kortárs francia irodalom sodró lendületű szatírájának középpontjában egy fehér alapon fehér vonalakat ábrázoló festmény és három régi barát áll. A művészet fogalmáról alkotott ellentétes vélemények, esztétikai konfliktusok komoly megpróbáltatások elé állítják a három férfi kapcsolatát. Yasmina Reza szarkasztikus humorral rántja le a leplet a sznobizmusról, a divat hatalmáról, s eközben mesteri érzékenységgel avat be bennünket egy évtizedes barátság mélylélektani rejtelmeibe. A Művészet nevettet és elgondolkodtat, s mindeközben valóságos jutalomjátékot kínál a színészek számára. A francia szerzőnő sziporkázó szövegében egymást követik a feszült és komikus pillanatok, fény derül régen elhallgatott titkokra, hazugságokra, és persze szó esik magáról a művészetről is. Hiszen elfogadni, engedni, alkalmazkodni, változni s megőrizni egy barátságot: művészet”. (Mezei Kinga)

A Szerzőt a Thaleia Productions képviseli; a szerbiai magyar nyelvű előadás a Theatrum Mundi Ügynökséggel (Budapest) kötött megállapodás alapján kerül színre.

Január 21., szombat, 18.00. Városi Múzeum
PEJIN LEA: EGY ALTERNATÍV KÖNYVBEMUTATÓ. 1 SZERZŐ, 2 KÖTET, 3 MODERÁTOR.
Pejin Lea második kötete 2021-ben jelent meg Hogy meg sem érte címmel. A szerzővel többek között erről és az első kötetről (Nyugati csiga körfűrésszel álmodik) beszélget Beszédes István, Lázár-Szűcs Anikó és Mészáros Anikó

Január 21., szombat, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Matei Visniec: A PANDAMEDVÉK TÖRTÉNETE, AMIKÉNT AZ A SZAXOFONOS MESÉLI EL, AKINEK EGYIK BARÁTNŐJE FRANKFURTBAN LAKIK
(Fordította: Tömöry Péter)
Szereplők: Verebes Judit és Szilágyi Áron
Jelmezterv: Janovics Erika. Rendező: Dévai Zoltán.

„Egy borgőzös ébredés, amikor az előző este ivott bor bukéja ott marad a szájban. Fejfájás. Egy reggel amikor képtelenek vagyunk eldönteni, hogy álmodunk-e, vagy ébren vagyunk, vagy valahol a két állapot között lebegünk, mert az álom valósága és a valóság illúziója folyton összekeveredik. Egy mellettünk ébredő személy. Egy elvesztett vekker. Baudelaire. Kilenc éjszaka. Idegesítő üres üvegek. Á. Egy ízletes tochinel recept. Egy madár. Egy rajzfilmes csatorna. Egy párnán maradt kesztyű. Egy Férfi és egy Nő. Egy történet, amit egy szaxofonos mesél el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik.” (Dévai Zoltán)

Január 24., kedd, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Világutazók 2023
KOLUMBIA, A REMÉNY ORSZÁGA
Szabó Tönki Károly képvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

Január 25., szerda, 18.00 óra. Zentai Alkotóház (kisterem)
Környezetvédelem Egy Órában
A TELESŐ RENDSZER
Mucsi Gábor környezetetikai ismeretterjesztő előadása

Január 26., csütörtök, 18.00 óra. Városi Múzeum
EGY ZENTAI PETŐFI-KUTATÓ PORTRÉJA: VÍG LAJOS
Pejin Attila történész, muzeológus előadása.

Január 27., péntek, 18.00 óra. Művelődési Ház
A MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPE
A magyar kultúra napjának hagyományos vajdasági központi ünnepsége

Január 30., hétfő, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
MI LEGYEN A BRONZ UTAZÓÓRÁVAL?
Várady Tibor legújabb könyvének ünnepélyes bemutatója

„Kiss Ernő családjával (leginkább dédunokájával, Farkas Geizával) kapcsolatban nagyon sok iromány maradt a családi irattárban. Jóval több a logikusnál. Egy teljes könyvállványt töltenek be. Ott áll körülbelül százötven kézzel írt levél is, melyet Farkas Geiza küldött a nagyapámnak. A válóperes iratok több száz oldalasak. Ezekből nemcsak a különös házasság, hanem Geiza életvitele és sorsa is látszik. Aztán mutatják az iratok a nagybirtok sorsát is. Meg azt is, hogy mi volt pontosan az eleméri kastélyban (ezt egy egész különösen részletes végrendelet rögzíti). Tudom például, hogy volt a kastélyban egy francia bronzóra zsámollyal, két darab régi bécsi porcelánváza, egy bronz utazóóra bőrtokkal és rengeteg más. Az is rögzítve van, hogy hogyan vett részt Geiza a vajdasági magyar kultúréletben.

Közben egyre erősebb zsongást érzek. Az iratokból kiszabadult sorsok, események, viták, mosolyok, megrendülések, üldöztetések, menekülések, költözések, befejezések, folytatások, töprengések, tanácstalanságok most friss lendületet kapnak. És mielőtt tennék valamit, regénydarabokká alakulnak.” (Várady Tibor)

Január 31., kedd, 15.00 óra. Városi Múzeum
FALVÉDŐINK ÜZENETE
Múzeumpedagógiai foglalkozás (hímzés-varrás) a Rozetta Kézműves Társaság közreműködésével


A jegypénztár nyitvatartási ideje:
hétfő–szerda–péntek: 09.00 –12.00 és 17.00 –19.00
kedd–csütörtök: 09.00 –12.00
valamint minden előadás kezdete előtt egy órával
telefonszám: 024/812-603
e-mail: jegypenztarszinhazzenta@gmail.com

Програмска понуда

PROGRAMAJÁNLÓ

NOVEMBERI PROGRAMAJÁNLÓ
ПРОГРАМСКА ПОНУДА ЗА НОВЕМБАР
2022

November 1., kedd, 15.00 óra. Felsővárosi köztemető
Mindenszentek ünnepe és halottak napja
HOLTAK EMLÉKEZETE
Ünnepi szentmise a kálváriadombon, amelyet ft. Szeles Oszkár esperes-plébános celebrál, és kegyeletadó megemlékezés mindazokról a hősökről és mártírokról, akik életüket áldozták, vérüket hullatták a városért és népéért. A megemlékezés szónoka Czegledi Rudolf Zenta község polgármestere.

A szentmise után, 16 órakor sírszentelés, alkalmi műsor és koszorúzás az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc, valamint az 1944-es ártatlan áldozatok emléksírhelyénél lesz. Történelmi bevezetőt Hugyik Richárd, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ igazgatója mond. A műsorban közreműködik Verebes Judit színművész

November 4., péntek, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
A ZETNA XIX. (HIATIKUS) IRODALMI FESZTIVÁLJA

[18.00] A tér hiánya – a fesztivál képzőművészvendégével, GUBIK KORINÁval SZARKA MÁNDITY KRISZTINA beszélget, közreműködik MIROSLAV JOVANČIĆ;

[19.00] Még utoljára – BOGDÁN JÓZSEFfel SINKOVITS PÉTER beszélget;

[20.00] Itt jártam. Semmit meg nem tudtam – VASAGYI MÁRIÁval JÓDAL RÓZSA beszélget.

November 5., szombat, 17.00 óra. Művelődési Ház (Tornyos)
XIV. NÉPZENEI TALÁLKOZÓ
A tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület rendezvénye. Felépnek: Zsombó, Nagymágocs, Deszk és Derekegyháza művelődési egyesületei, valamint a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület csoportjai, a Csalogány és a II. Rákóczi Ferenc kórus, Zentáról a Pöndöly asszonykórus, Csantavérről pedig a Mendicus tamburazenekar, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület asszonykórusa és tamburazenekara, valamint a Csoóri Sándor népzenei oktatás programjának köszönve egyesületünk ifjúsági tamburazenekara

November 5., szombat, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
A ZETNA XIX. (HIATIKUS) IRODALMI FESZTIVÁLJA

[18.00] Városhiányok – PÉNTEK ORSOLYA és BOZSIK PÉTER beszélgetése;

[19.00] Török Zoli hiánya – AARON BLUMMal BICSKEI GABRIELLA beszélget;

[20.00] Szelíd tájban két korsó hiány – PARTI NAGY LAJOSsal JÓZSA MÁRTA beszélget.

[21.00] És te hallod-e az ócska dallamot? – BAKOS ÁRPÁD és MIROSLAV JOVANČIĆ koncertje.

A zEtna Irodalmi Fesztiválját a Magyar Nemzeti Tanács és Szerbia Kulturális és Tájékoztatásügyi Minisztériuma támogatja.

A Beszélgetések a vulkán alatt elnevezésű sorozat támogatója a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és a Nemzeti Kulturális Alap.

A fesztivál együttműködő partnerei: Forum Könyvkiadó Intézet, Szépírók Társasága, Életjel, Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Csóka Művelődési és Oktatási Központ Városi Könyvtára.

5. новембар, субота, 19.00 ч: Свечана сала Градске куће
ВЕЧЕ ХОРСКЕ МУЗИКЕ У ОКВИРУ КОНЦЕРТНОГ СЕРИЈАЛА „РАСПЕВАНА ВОЈВОДИНА”

Наступају: Вокални ансамбл „Musica Tisiana” (Сента); Женски хор „Лира” (Нови Кнежевац); Камерни хор „Musica Viva” (Бачки Петровац); Камерни хор „Cor Jesu” (Сента); Хор „Бачки певачи” (Врбас).

November 5., szombat, 19.00 óra. Városháza (díszterem)
KÓRUSZENEI EST A ZENGŐ VAJDASÁG NEVŰ KONCERTSOROZAT KERETEIN BELÜL

Fellépők: Musica Tisiana vokális összeállítás (Zenta); Líra női kar (Törökkanizsa); Musica Viva Kamarakórus (Bácspetrőc); Cor Jesu Kamarakórus (Zenta); „Bački pevači” énekkar (Verbász).

November 8., 9., 15., 17., 18., 28., 29., és 30-án. Zentai Magyar Kamaraszínház
A Zentai Magyar Kamaraszínház folytatva a múlt hónapban elindított programsorozatát, novemberben is szervezett színházlátogatást biztosít óvodásoknak, általános iskolásoknak és középiskolásoknak. A következő előadásokat tekintheti meg gyermek- és diákközönségünk:

Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA
Szereposztás: Tündér Míra – Verebes Judit; Orsolya, Tündér Rózsa, Kút – Székely Bea; Lodovico – Nešić Máté; Király – Virág György; Jankó, Danika – Szilágyi Áron; Tóbiás, Danika – Dévai Zoltán; Tó, folyó hangja – Bába Lujza; Tenger hangja – Krizsán Szilvia (Sterija-díjas).
Zenéjét szerezte és hangszerelte: Klemm Dávid. Dalszövegek: Lénárd Róbert. Díszlet- és jelmeztervező: Janovics Erika. Koreográfus: Tomin Kis Anikó, Samardžić Eleonóra. Rendező: Krizsán Szilvia (Sterija-díjas).

Mészáros Anikó: SZERELMEK SZERELME
Szendrey Júlia és Petőfi Sándor
Szereplők: Székely Bea és Nešić Máté
Jelmezterv: Janovics Erika. Zenei munkatársak: Keszég Ákos és Juhász Gyula. Rendező: Virág György.

Carlo Goldoni: A FOGADÓSNŐ
Rippafratta lovag – Dévai Zoltán; A lovag szolgája – Tóth Dániel m. v.; Forlipopoli, őrgróf –Nešić Máté; Albafiorita, gróf – Virág György; Mirandolina, fogadósnő – Székely Bea; Fabrizio, a fogadó pincére – Szilágyi Áron; Ortensia, színésznő – Verebes Judit. Ének-mentor: Koncz Éva. Jelmez: Janovics Erika. Díszlet: Mészáros Tibor. Rendező: Mészáros Tibor.

NÓRA ÉS TORVALD
Henrik Ibsen Nóra című drámáját Kúnos László fordítása alapján átdolgozta Verebes István
Szereposztás:
Helmer – Nešić Máté; Nóra – Verebes Judit; Rank – Szilágyi Áron; Lindéné – Székely Bea; Krogstad – Virág György. Jelmez: Cselényi Nóra (Jászai Mari-díjas). Díszlet: Míra János (Jászai Mari-díjas). Rendező: Verebes István.

November 9–16., szerda–szerda. Zentai Alkotóház (kisterem, műhely)
XIII. NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI MŰHELY
Művészgenerációk találkozása, alkotása, tanácskozása Mezei Erzsébet, a Zentai Képzőművészeti Alkotóműhely vezetője szervezésében

November 9., szerda, 17.00–19.00 óra
MEMENTÓ 2022
Megemlékezés az 1944 őszén Zentán elkövetett magyarellenes atrocitások áldozatairól

17.00 óra Gyászmise a Szent István-templomban
18.00 óra A szentmise után az emlékező gyülekezet a Szent István-templomtól a Tisza-hídnál elhelyezett emlékkopjafához vonul. Az ártatlan áldozatok nevének felolvasását követően – alkalmi műsor keretében – kegyeletadó koszorúzás kezdődik. Történelmi bevezetőt mond Molnár Tibor főlevéltáros. Közreműködik a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa és citerazenekara

November 10., csütörtök, 18.00 óra. Magyarkanizsa
A Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka
Mészáros Anikó: SZERELMEK SZERELME
Szendrey Júlia és Petőfi Sándor
Szereplők: Székely Bea és Nešić Máté
Jelmezterv: Janovics Erika. Zenei munkatársak: Keszég Ákos és Juhász Gyula. Rendező: Virág György.

Szendrey Júlia és Petőfi Sándor házassága egyike a leghíresebb, legromantikusabb szerelmi történeteknek a magyar irodalomban. Megannyi kutatás és számos legenda öleli körbe emléküket, mégis arról, hogy milyenek lehettek ők a valóságban, vagy a magánéletben, csak találgatni lehet. Ezzel a kérdéskörrel játszadozik a Szerelmek szerelme című szöveg, amely e két művész kapcsolatát és nem mindennapi történetét mutatja be. Hogy ez az egész fikció vagy valóság, az mindenkinek a képzeletére van bízva. (Mészáros Anikó)

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kapcsolatát mindenki ismeri, ki jobban, ki kevésbé, de tényszerűen mindenki. Versekben, levelezésekben, Szendrey naplójából igen pontos képet kapunk e két ember viszonyáról. Ezen anyagok olvasmányélményéből készült a mi előadásunk is, de nem ragaszkodik a történelmi hívséghez. Ugyanakkor nem is a költészet vagy az irodalom magaslatai felé tolódik, sokkal inkább a kézzelfoghatóság és a mindennapiság felé. Nem a költészetében és művészetében túlfűtött Petőfit és Júliáját mutatja be a darab. Történetünk szólhatna rólad vagy rólam is, reméljük, szól is. (Virág György)

November 10., csütörtök, 19.00 óra. Művelődési Ház
DÉRYNÉ IFJASSZONY
A színházi előadás filmváltozata
Rendező: Vidnyánszky Attila (Kossuth- és Jászai Mari-díjas).

Az előadást közönségtalálkozó követi

11. новембар, петак, 17.00 ч: Зграда СКЦ „Стеван Сремац”
Сремчеви Дани
ПРОМОЦИЈА КЊИГЕ „ЛЕПО ЖИВИ МИШ У БИОСКОПУ”
Књижевно вече за децу. Аутор: Горан Новаков

11. новембар, петак, 19.00 ч: Зграда СКЦ „Стеван Сремац”
Сремчеви Дани
ПРИСАЈЕДИЊЕЊЕ ВОЈВОДИНЕ КРАЉЕВИНИ СРБИЈИ
Историјска трибина у сарадњи са општинском организацијом Савеза потомака ратника Србије 1912–1920 године Сента
Предавач: професор др. Слободан Бјелица. Домаћин вечери: професор историје Ненад Шкрбић.

November 12., szombat, 15.00 óra. Tópart Helyi Közösség
MÁRTON-NAPI FELVONULÁS ÉS KÉZMŰVES-FOGLALKOZÁS
A Gyermekbarátok Egyesületének szervezésében

12. новембар, субота, 20.00 часова. Дом културе
Сремчеви Дани
САН О МИЛЕНИ

November 13., vasárnap, 17.00 óra. Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom
DR. FODOR RÉKA MISSZIÓS ORVOS ÉS FÉRJE, GREGUSS SÁNDOR ÍRÓ TANÚSÁGTÉTELE

A rendezvény támogatója a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága és a Szabadkai Egyházmegye Ifjúsága

November 14., hétfő, 17.00 óra. Városi Múzeum
A Vajdasági Magyar Képzőművészet napja
TÓTH ISTVÁN 110.
A zentai származású szobrászművész életének nagy részét Venezuelában, illetve az Amerikai Egyesült Államokban élte le, alkotómunkája is elsősorban ezekhez az országokhoz köthető. Születésének 110. évfordulója alkalmából a múzeum előcsarnokában kerülnek most bemutatásra azon művei, amelyeket annak idején a Városi Múzeumnak adományozott.

A megnyitó előtt 16.30 órakor koszorúzás TÓTH ISTVÁN szobránál.

November 16., szerda, 15.00 óra. Bácskertes
A Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka
Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA
Szereposztás: Tündér Míra – Verebes Judit; Orsolya, Tündér Rózsa, Kút – Székely Bea; Lodovico – Nešić Máté; Király – Virág György; Jankó, Danika – Szilágyi Áron; Tóbiás, Danika – Dévai Zoltán; Tó, folyó hangja – Bába Lujza; Tenger hangja – Krizsán Szilvia (Sterija-díjas).
Zenéjét szerezte és hangszerelte: Klemm Dávid. Dalszövegek: Lénárd Róbert. Díszlet- és jelmeztervező: Janovics Erika. Koreográfus: Tomin Kis Anikó, Samardžić Eleonóra. Rendező: Krizsán Szilvia (Sterija-díjas).
„Kedves fiatal közönségünk, kedves gyerekek! Szülők, nagyszülők, pedagógusok!
Nagy boldogság számomra, hogy Zentán bemutatkozhat tündérlányom, Míra.
Igaz szóval megírt szép mesét láttok most.
Holnemvolt országot nagy veszély fenyegeti, az ország folyóit, forrásait, tavait a kapzsi király gonosz tanácsadója segítségével arannyá akarja változtatni. De nagy ára van ennek a gazdagságnak, az élővilág pusztulása. Hoppá!
Ráismerünk a mi saját gondjainkra is? Szennyezett vizeink, pusztuló állataink jajszavára? Bizony lehetséges.
De ne féljetek, Míra, a király lánya meg akarja menteni a természetet. Akárcsak mi mindannyian, sokat tehetünk érte, hiszen szeretjük, életünk legfőbb táplálója.
Figyeljetek csak, mi fog történni? Sok bonyodalom, árulás, önzés, kapzsiság után a vizek fellázadnak…. Azonban végül Mírának sikerül megfékezni a gonoszt és a világban helyreáll a rend.
Legyen így a valóságban is! Segítsetek Ti is, figyeljetek a fákra, virágokra, a folyókra, a patakokra, a tavakra, a gyönyörű természet kincseire. Vigyázzatok rájuk odakünn! És most jól szórakozzatok idebenn, a színház varázslatos világában.” (Hedry Mária)
„Holnemvolt országban nagy a baj. Kiirtják az erőket, kizsákmányolják a természetet, pusztul az egész birodalom. De Holnemvolt ország királya ezt nem látja. Nem rossz ember, de sajnos nagyon kapzsi. És ráadásul még az a gonosz Lodovico varázsló is egyfolytában ármánykodik. Vajon megmenekülhet a világ? Ez egy ökomese. Sok humorral, tánccal, zenével. De azért fontos üzenettel is: nem csak Tündér Míra tündér, hanem mindenki az, aki védi a természetet.” (Krizsán Szilvia)

November 18., péntek, 17.00 óra. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (oszlopcsarnok)
Bibliai előadás-sorozat
MIT JELENT AZ, HOGY A HÁZASSÁG SZENTSÉG?
Msgr. Nagy József esperes-plébános ismeretterjesztő előadása

November 18., péntek, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
VII. KIÁLLNI SOSEM ART
A Vajdasági Ifjúsági Fórum idén 7-ik alkalommal rendezi meg a Kiállni Sosem ART nevű rendezvényét. Az ART keretein belül vajdasági fiatalok lehetőséget kapnak, hogy bemutassák tehetségüket, a rendezvényen pedig teret, lehetőséget a további fejlődésre, a kapcsolat- és közönségépítésre.

A Kiállni Sosem ART 2018 óta kerül megrendezésre, s a megnyitó az idén új helyszínre, Zentára kerül.

November 19., szombat, 10.00 óra. Dr. Berényi János Agrárinnovációs Iroda
A 2022. ÉVI PÁLINKAFŐZÉSI IDÉNY ÉRTÉKELÉSE
A Zentai Pálinkabírálók Társaságának rendezvénye. Előadó: dr. Rózsa Péter

November 19., szombat, 17.00 óra. Városi Múzeum
„ZENTA VÁROS MONOGRÁFIÁJA FESTÉSZETEN ÉS GRAFIKÁN KERESZTÜL” – A 70 ÉVES ZENTAI MŰVÉSZTELEP KIÁLLÍTÁSA
Ács Józsefnek a Zentai Művésztelep hosszútávú céljai kapcsán megfogalmazott gondolatai megvalósulni látszanak, hiszen a művésztelep hetvenéves működése során létrejött egy gazdag képzőművészeti gyűjtemény, amely a város képzőművészeti életének részletgazdag és pontos lenyomatát adja. A vajdasági magyar képzőművészet napja alkalmából nyíló tárlat ebből a gyűjteményből válogatva mutatja be a Zentai Művésztelep történetét.

A kiállítás kurátora: SZARKA MÁNDITY KRISZTINA, művészettörténész, muzeológus
A kiállítást megnyitja: NINKOV KOVACSEV OLGA, művészettörténész, múzeumi tanácsos

November 21., hétfő, 18.00 óra. Művelődési Ház
SZABADSÁG, SZERELEM
Gálakoncert Huszka Jenő műveiből
Szereplők: Teremi Trixi, Vörös Edit, Domoszlai Sándor, Kiss Zoltán.
Közreműködik a Rátonyi Róbert Színház tánckara és zenekara Neumark Zoltán vezetésével
Az est házigazdája: Straub Dezső

November 23., szerda, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
ERDÉLY ÚJRANEMESÍTŐI–ARISZTOKRATÁK HONFOGLALÁSA
Csinta Samu Feleki László- és báró Eötvös József-díjas újságíró, közíró könyveinek ünnepélyes bemutatója. A szerzővel Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője beszélget

Tizenkét erdélyi főnemesi család túlélésével, visszatérésének körülményeivel és perspektíváival foglalkozó, Erdély újranemesítői, Arisztokraták honfoglalása, illetve Bál a romkastélyban című három kötet kínálja magát. A Heti Válasz Kiadó és a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent könyvekben a Kálnoky, a Bethlen, az uzoni Mikes, a Teleki, a Haller, az Apor, a Kemény, a Bánffy, a Csávossy, a Barcsay, a zabolai Mikes és a Barcsay család 20–21. századi története, e formálódó folyamat csupán néhány rövid pillanatát merevíthettem ki, ám a történetek önmagukért beszélnek.
A romániai rendszerváltást követő visszaszolgáltatások nyomán egyre több arisztokrata család leszármazottja jelenik meg Erdélyben, lakja be életvitelszerűen és felelősen az ősi birtokot. Ezzel párhuzamosan az erdélyi magyar társadalom szerves részévé válik, akárcsak elődeik, akiknek nagy része a magyar világ többi részénél mindig is jóval közelebb állt, és viszonyult felelősen a közösség iránt, amelynek élére született. Ki több, ki kevesebb sikerrel, elszántsággal megy előre, büszkén viselve, ritkább esetben titkolva származását – hiszen végső soron ők is jövőt félő emberek… –, kit mennyire hurcoltak meg az elmúlt száz esztendő viszontagságai. Építenek, restaurálnak, bennünk is építve ezáltal a korábban talán nem is létező, vagy egészen romossá pusztított önazonosság-tudatot.
Erdély újranemesítése, az erdélyi arisztokrácia leszármazottainak honfoglalási „csatája” élő, szinte naponta változó folyamat. Rájuk irányuló figyelmünk révén akár fennmaradásuk „haszonélvezői” is lehetünk, ha megismerjük a múltjukat, megéljük a jelenüket, részt veszünk a jövőjükben.

Csinta Samu

Feleki László- és báró Eötvös József-díjas újságíró, közíró. Sepsiszentgyörgyön született 1960-ban, 1992-ben diplomázott Budapesten a Bálint György Újságíró Iskolában, 1999 szeptemberéig különböző magyarországi napi- és hetilapoknál dolgozott sportújságíróként. Azt követően 2008 tavaszáig a Krónika című erdélyi napilap főszerkesztője, a 2012–2015-ös időszakban az Erdélyi Napló című hetilap szakmai irányítója volt. Két publicisztikai gyűjteményben való felbukkanását követően 2014-ben, illetve 2016-ban két nagy sikerű, az erdélyi arisztokrácia újrakezdett történetéről szóló könyvet – Erdély újranemesítői, illetve Arisztokraták honfoglalása – jegyzett. 2015 tavaszán jelent meg a Plakátballada című dokumentumregénye, valamint A lélekmentő című, a híres erdélyi néprajzkutató, Kallós Zoltán első kilencven évéről szóló életregénye. A válaszúti alapítvány fennállásának huszonöt éves évfordulójára született könyve – Úton az Ararát felé – 2017 júniusában jelent meg. Szabó Kati négyszeres olimpiai bajnok tornászról írt, Az ötödik szer – Szabó Kati életei című életregényét 2018 januárjában mutatták be. 2020 decemberében látott napvilágot a Por alatt parázs című interjúkötete, 2021 augusztusában pedig a Bál a romkastélyban című, az arisztokraták erdélyi visszatérésének témáját tovább vivő dokumentumregénye került az olvasóközönség elé. 2021 októberében Álmok álmodói címen publikálta a Sepsi OSK tízéves fennállása, a sepsiszentgyörgyi labdarúgás száz éve alkalmával megjelent kötetet.

November 23., és 24., szerda és csütörtök, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)
Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
NÓRA ÉS TORVALD
Henrik Ibsen Nóra című drámáját Kúnos László fordítása alapján átdolgozta Verebes István
Szereposztás:
Helmer – Nešić Máté; Nóra – Verebes Judit; Rank – Szilágyi Áron; Lindéné – Székely Bea; Krogstad – Virág György. Jelmez: Cselényi Nóra (Jászai Mari-díjas). Díszlet: Míra János (Jászai Mari-díjas). Rendező: Verebes István.
„Ibsen drámája a kapcsolatainkban megfészkelt és terjengő, kisebb-nagyobb, kíméletes és önző hazugságok romboló természetrajzát tárja elénk, legalábbis a történetben engem ez érdekel leginkább. Az általam elképzelt Nóra nem egy emancipálódásra ítéltetett, gyámoltalan nő, hanem olyan szerető feleség, aki egy határozottan meghozott, de titkolt döntését mindenképp meg akarja fosztani egy kényszerű hazugságtól. Hogy harcolja ki, milyen áldozatok árán igazát, ennek akarunk majd az előadással a végére járni.” (Verebes István)

24. новембар, четвртак, 18.00 часова. Градски музеј
ПРЕДСТАВЉАЊЕ КЊИГЕ

ПРОФ. ЗОРИЦА ГАШОВИЋ: Лета Господња српских оптаната из Мађарске од „мртве страже српства“ до сеоба у матицу и даље. Породична историја. Стогодишњица оптације (1922–2022). Сента, 2022.

24. новембар, четвртак, 19.00 часова. Стара српска школа (код православне цркве)
КЊИЖЕВНО ВЕЧЕ АКАДЕМИКА МАТИЈЕ БЕЋКОВИЋА
Домаћин вечери: Петар Терзић

November 25., péntek, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
FEHÉR ILLÉS: MOSZTÁRI ESŐK
Válogatás a jelenkori délszláv költők szerelmes verseiből – 77 költő 88 verse
A fordítóval beszélget Kókai Péter, a kötetet kiadó Sajtószabadság Alapítvány képviselője.
A kötet és a fordító más műfordításai a helyszínen megvásárolhatóak

25. новембар, петак, 19.00 часова. Дом културе
Српско позориште у Мађарској, Културни и медијски центар „Српски венац”
Мирко Митар Кркељић по идеји Душана Которчевића: БУЦУРА
Сеоска комедија у два чина

November 26., szombat, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Yasmina Reza: MŰVÉSZET
Szereposztás: Marc – Virág György; Serge – Dévai Zoltán; Yvan – Szilágyi Áron. Fordító: Bognár Róbert. Díszlet: Ondraschek Péter. Jelmez: Janovics Erika. Dramaturgiai munkatárs: Oláh Tamás. Rendező: Mezei Kinga (Jászai Mari-díjas, Pataki Gyűrű-díjas).
Yasmina Reza (született: 1959. május 1-jén Párizsban). Francia rendező, színésznő, dráma- és regényíró. A kortárs drámairodalom egyik legnevesebb szerzője. Édesapja orosz származású zsidó mérnök, üzletember és zongoraművész, édesanyja pedig magyar származású zsidó hegedűművész, akik Franciaországba emigráltak. Leginkább rövid szatirikus komédiáiról ismert, amelyek a középosztálybeli emberek szorongásairól szólnak. Művészet (1994) című drámája tette világhírűvé, melyet Tony-díjjal jutalmaztak (1996) – ezzel egyenes út vezetett a Broadwayre. Az öldöklés istene című darabjáért is Tony-díjat kapott (2009), majd Roman Polański rendezésében film készült belőle (2011). Műveit megalkotásuk óta több száz változatban, rengeteg nyelven színpadra vitték, a világ legnevesebb színházai tűzték őket műsorukra.
„A kortárs francia irodalom sodró lendületű szatírájának középpontjában egy fehér alapon fehér vonalakat ábrázoló festmény és három régi barát áll. A művészet fogalmáról alkotott ellentétes vélemények, esztétikai konfliktusok komoly megpróbáltatások elé állítják a három férfi kapcsolatát. Yasmina Reza szarkasztikus humorral rántja le a leplet a sznobizmusról, a divat hatalmáról, s eközben mesteri érzékenységgel avat be bennünket egy évtizedes barátság mélylélektani rejtelmeibe. A Művészet nevettet és elgondolkodtat, s mindeközben valóságos jutalomjátékot kínál a színészek számára. A francia szerzőnő sziporkázó szövegében egymást követik a feszült és komikus pillanatok, fény derül régen elhallgatott titkokra, hazugságokra, és persze szó esik magáról a művészetről is. Hiszen elfogadni, engedni, alkalmazkodni, változni s megőrizni egy barátságot: művészet”. (Mezei Kinga)
A Szerzőt a Thaleia Productions képviseli; a szerbiai magyar nyelvű előadás a Theatrum Mundi Ügynökséggel (Budapest) kötött megállapodás alapján kerül színre.

November 28., hétfő, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Világutazók 2022
ÜZBEGISZTÁN: SZAMARKAND
Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

„Üzbegisztán Közép-Ázsia legnépesebb és legnagyobb országa, fővárosa, Taskent a térség legnagyobb városa, infrastrukturális központja.
A közép-ázsiai ország az Aral-tó medencéjétől a Tien-sanig húzódik. Északi szomszédja Kazahsztán, délnyugati Türkmenisztán, déli Afganisztán, délkeleti Tádzsikisztán, keleti pedig Kirgizisztán.
Üzbegisztán rendelkezik Közép-Ázsia legtöbb történelmi örökségével, területén található Szamarkand és Bukhara, a régi Turkesztán legjelentősebb kultúrközpontjai és ezen a területen haladt végig a selyemút is.” (Gere Lídia)

November 29., kedd, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
MTA Magyar Tudomány Ünnepe 2022
NÉPSZÁMLÁLÁS 2022 – KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
Badis Róbert szociológus képvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadása

2022 októberében tartották Szerbiában a népszámlálást. A tíz évente megszervezendő adatfelvétel fontos információkkal szolgál a társadalmunk állapotáról. Előadásunkban a népszámlálás módszertanáról, jelentőségéről és az eredményeinek felhasználásáról, illetve a polgárokban felmerülő aggályokról, bizalmatlanságról lesz szó.
A vajdasági magyarság szempontjából döntő kérdés, hogy hányan vagyunk még? Politikusok és közéleti személyek is felszólaltak, amellett, hogy mindenki bátran vállalja fel nemzetiségi hovatartozását, mivel a népességszám fontos egy kisebbségi társadalmi helyzetben lévő közösség szempontjából. Szó lesz arról, hogy milyen kisebbségi jogok kötődnek a népszámlálás nemzetiségi adataihoz.

A rendezvény szervezője az Identitás Kisebbségkutató Műhely

November 30., szerda, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Környezetvédelem Egy Órában
MEGMENTHETŐ-E AZ EMBERISÉG ÉS A FÖLDÜNKÖN AZ ÉLET? 2. RÉSZ
Mucsi Gábor környezetetikai ismeretterjesztő előadása

1. rész: Erdeinket, vizeinket paradicsomi állapotban kaptuk. Hol és mi célból tértünk le az igaz útról?
2. rész: A hazatalálás esélyei: gyakorlati tanácsok, tippek a túléléshez

Az est házigazdája: Belec Anikó képzőművész. Fellépnek Zöldülj Zenta! környezetvédelmi-képzőművészeti csoport diákjai a Thurzó Lajos és a Petőfi Sándor Általános Iskolából

A jegypénztár nyitvatartási ideje:
Hétfő–szerda–péntek: 09.00–12.00 és 16.00–19.00
Kedd–csütörtök: 09.00–12.00
valamint minden előadás kezdete előtt egy órával
telefonszám: 024/812-603
e-mail: jegypenztarszinhazzenta@gmail.com

Програмска понуда

PROGRAMAJÁNLÓ

OKTÓBERI PROGRAMAJÁNLÓ
ПРОГРАМСКА ПОНУДА ЗА ОКТОБАР
2022

Október 1., szombat, 09.00 óra. Zentai Alkotóház
MESEDÉLELŐTT
A Gyermekbarátok Egyesülete szervezésében

Október 3., hétfő, 15.00 óra. Rozetta Műhely (Népi technika udvara, Fő utca 23.)
Gyermekhét 2022
ZENTA RÉGI MESTEREI ÉS MESTERSÉGEI
Előadásokkal egybekötött kézműves foglalkozások a gyermekhéten a Rozetta Kézműves Társaság szervezésében

VARRÁS. A kézműves műhelymunka résztvevői a zentai Stevan Sremac Áltatános Iskola 1. osztályos tanulói. Foglalkozásvezető: Papp Katalin.

A Rozetta Kézműves Társaság programjait és működését a Magyar Nemzeti Tanács, Zenta Község Önkormányzata, a Tartományi Oktatási Nemzeti Közösségi Nemzeti Kisebbségi Titkárság, valamint a Csoóri Sándor Alap támogatja

Október 4–7., kedd–péntek, 10.30, 12.00 és 14.00 óra. Városi Múzeum (Fő tér 5.)
Gyermekhét 2022
ZENTA RÉGI MESTEREI ÉS MESTERSÉGEI
Az állandó néprajzi kiállítás megtekintése. Tárlatvezető: Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, muzeológus.

Október 6., csütörtök, 14.00 óra. Rozetta Műhely (Népi technika udvara, Fő utca 23.)
Gyermekhét 2022
ZENTA RÉGI MESTEREI ÉS MESTERSÉGEI
Előadásokkal egybekötött kézműves foglalkozások a gyermekhéten a Rozetta Kézműves Társaság szervezésében

SZÖVÉS, BŐRÖZÉS. A kézműves műhelymunka résztvevői a zentai Stevan Sremac Áltatános Iskola 2. osztályos tanulói. Foglalkozásvezető: Pető Piroska és Csépe Mária.

Október 6., csütörtök, 15.00 óra. Városháza (oszlopcsarnok)
Nemzeti gyásznap
IN MEMORIAM GRÓF BATTHYÁNY LAJOS
Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnöke emléktáblájának megkoszorúzása és alkalmi megemlékezés az aradi vértanúkról. Ünnepi köszöntőt mond Molnár Tibor, a Zentai Történelmi Levéltár főlevéltárosa. Közreműködnek a Thurzó Lajos Általános Iskola tanulói. Felkészítő tanár: Pék Domonkos Ibolya.

Október 6., csütörtök, 16.30 óra. Rozetta Műhely (Népi technika udvara, Fő utca 23.)
Gyermekhét 2022
ZENTA RÉGI MESTEREI ÉS MESTERSÉGEI
Előadásokkal egybekötött kézműves foglalkozások a gyermekhéten a Rozetta Kézműves Társaság szervezésében

GYERTYAÖNTÉS. A foglalkozást bemutatja Kobrehel Kornélia.

Október 7., péntek, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Tudomány Egy Órában
A TANULÓI LÉTSZÁMOK VÁLTOZÁSA A VAJDASÁGI MAGYAR KÖZOKTATÁSBAN A 2010-ES ÉVEKBEN
Tátrai Patrik könyvbemutató előadása a Közoktatási kör(tér)kép című kötetről

Az előadás a tanulói létszámok változásán keresztül a vajdasági magyarságra ható társadalmi folyamatokat mutatná be három szinten: óvodák, általános iskolák, középiskolák. Bemutatásra kerülnek a közvetlen demográfiai összefüggések, illetve a magyar tannyelvű oktatás olyan fontos indikátorai, mint a beóvodázási és beiskolázási arányok. Mindezt számos színes térkép segítségével illusztrálja az előadás.

Október 8., szombat, 17.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház, előcsarnok
Könyvbemutató
Verebes István két könyvének bemutatója. A szerzővel dr. Káich Katalin nyugalmazott egyetemi tanár, művelődéstörténész beszélget.

VOLTAK
A kötetet megírni lelkiismeretem kötelessége. Segítette a régiekkel töltött idők jókedvének, a nélkülük töltött idők rosszkedvének emléke, és az utánuk bekövetkezett csend. Azokról írok, akikről írni akarok, mivel muszáj róluk írnom. Helyettük élvezve a létezést, emlékezem rájuk, akik már nem élvezhetik, de közöm mindannyiukhoz így is feloldhatatlan.

HÁTRAARC
Színházi állapotok múltja a jelenkori történések tükrében. Egykori színészekről a ma ifjú színészeinek esélyei ürügyén. Verebes István ötven évének sajátos tapasztalatai és emlékei. Mi és hogyan volt egykor, mi és hogyan van ma a színházi életben. Mit jelentett színésznek lenni egykor és ma. Szigorú és kedélyes írások igazgatókról, rendezőkről, színészekről és másokról, akik színháziak.

Verebes István játszott 25 szerepet: a 25. Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, az Operettszínházban, a Thália Színházban.
Rendezett 140 előadást Magyarország összes színházában, vidéken és Budapesten kivéve ötöt a kőszínházak közül.
Három színházat igazgatott: 1990-től 1993-ig a Komédium Színházat, 1993-tól 1999-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat, 2010-től 2011-ig a Kabaré 24-et.
Dolgozott a Magyar Televízió szerkesztőjeként, a Lapkiadó, majd az Ádám újságírójaként, a Rádiókabaré szerzőjeként és konferansziéjaként, a Napkelte műsorvezetőjeként és a Heti Hetes egyik beszélgetőjeként. (verebesistvan.hu)

Október 9., vasárnap, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház, kamaraterem
Zentai Magyar Kamaraszínház bemutatója
NÓRA ÉS TORVALD
Henrik Ibsen Nóra című drámáját Kúnos László fordítása alapján átdolgozta Verebes István
Szereposztás:
Helmer – Nešić Máté; Nóra – Verebes Judit; Rank – Szilágyi Áron; Lindéné – Székely Bea; Krogstad – Virág György. Jelmez: Cselényi Nóra (Jászai Mari-díjas). Díszlet: Míra János (Jászai Mari-díjas). Rendező: Verebes István.

„Ibsen drámája a kapcsolatainkban megfészkelt és terjengő, kisebb-nagyobb, kíméletes és önző hazugságok romboló természetrajzát tárja elénk, legalábbis a történetben engem ez érdekel leginkább. Az általam elképzelt Nóra nem egy emancipálódásra ítéltetett, gyámoltalan nő, hanem olyan szerető feleség, aki egy határozottan meghozott, de titkolt döntését mindenképp meg akarja fosztani egy kényszerű hazugságtól. Hogy harcolja ki, milyen áldozatok árán igazát, ennek akarunk majd az előadással a végére járni.” (Verebes István)

Október 11., 12., 13., 14., 18., és 19-én. Zentai Magyar Kamaraszínház, kamaraterem
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
(diákok számára szervezett színházlátogatás)
Mészáros Anikó: SZERELMEK SZERELME
Szendrey Júlia és Petőfi Sándor
Szereplők: Székely Bea és Nešić Máté.
Jelmezterv: Janovics Erika. Zenei munkatársak: Keszég Ákos és Juhász Gyula. Rendező: Virág György.

11–15. октобар, уторак–субота, 20.00 часова. Дом културе
ФЕСТИВАЛ „ПОЗОРИШНИ ДАНИ ЈОВАНА ЂОРЂЕВИЋА”

11. октобар, уторак, 19.30 часова. Дом културе
ФЕСТИВАЛ „ПОЗОРИШНИ ДАНИ ЈОВАНА ЂОРЂЕВИЋА”
Свечано отварање X јубиларног фестивала у Сенти, фестивал отвара Дејан Цицмиловић.

Позориште: „Драгољуб Милосављевић Гула” – Петровац на Млави
ПУТУЈУЋЕ ПОЗОРИШТЕ ШОПАЛОВИЋ
Аутор: Љубомир Симовић. Режија: Милош Јагодић.

12. октобар, среда, 20.00 часова. Дом културе
ФЕСТИВАЛ „ПОЗОРИШНИ ДАНИ ЈОВАНА ЂОРЂЕВИЋА”
Позориште: „Шмиранти” – Нови Сад
СВИ СМО МИ ОДНЕКУД ДОШЛИ, А НЕКО И МАЛО РАНИЈЕ

Аутор: Удружење Шмирант, текст: Александра Мрђен. Режија: Андреа Елодие Моретти.

Október 13., csütörtök, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Vajdasági Magyar Mozgókép Napja 2022
VAJDASÁGI MAGYAR FILMEK FESZTIVÁLJA 2022
A Cinema Filmműhely szervezésében 2021. október 13-án, 14-én és 15-én kerül megrendezésre a Vajdasági Magyar Mozgókép Napja alkalmából a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválja. A 2 nap alatt, 6 vajdasági városban (Szabadka, Zenta, Újvidék, Magyarkanizsa, Zombor, Topolya) tekintheti meg a közönség azokat az új filmet, amelyeket a vajdasági magyar alkotók készítettek a 2021-es évben.

1. ARCÉLEK – VAJDASÁGI TRIPTICHON
Dokumentumfilm, 18 perc
Rendező: Lavro Ferenc. Dramaturg: Lavro-Gazdag Olga. Operatőr: Szarapka Szabolcs. Gyártásvezető: Brasnyó Szilvia. Zene: Bakos Árpád, Lajkó Félix és Juhász Zenekar. Támogató: Magyar Nemzeti Tanács.

Rövid tartalom: Vajdaság megannyi csodát hordoz. A legnagyobb kincse mégis az itt élő, vajdasági magyar emberek. A Vajdasági Triptichon című dokumentumfilm-sorozatunk három részből áll. Mindegyik önálló mű, de együtt is nézhetők. A célunk a filmsorozat elkészítésével az volt, hogy megmutassuk a vajdasági magyar identitás különböző szintjeit. Egyszerű vajdasági magyarokkal találkozhatnak nézőink, akik rengeteget dolgoznak azért, hogy magyarnak maradhassanak meg utódaik is. Földművesek, akadémikusok, lelki vezetők mesélnek arról, hogy kik a vajdasági magyarok és mit jelent a szülőföld megtartó ereje.

2. ANTIKA
Dokumentumfilm, 5 perc
Szerkesztő: Bartus Bella, Herczeg Zsolt. Operatőr: Szarapka Szabolcs. Vágó: Alen Igumanović.

Rövid tartalom: Egy nevelőszülőknél élő vajdasági fiatal életének mozzanataiba enged betekintést az Antika című kisfilm. Puhalák Antal kisgyermek éveit az utcán töltötte. Kéregetett, később pedig alkalmi munkákat vállalt. Halmozottan hátrányos helyzetű. Súlyosan diszlexiás és diszgráfiás, ezért soha nem tanult meg írni és olvasni. A számokat sem ismeri. Ennek ellenére szereti a verseket. Viszontagságos sorsa miatt egyedül a versekben lel nyugalmat. Hosszú évek óta a bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület védence, ahol a nevelők szárnyaik alá vették és hallás után tanítják a fiút a szavalni. Múltját, régi családját próbálja elfeledni. Egy új család lehetőségében bízva látja jövőjét.

3. SZERÉMI BORVIDÉK
Dokumentumfilm, 25 perc
Rendező: Fejős Csilla. Producer: Iván Attila. Operatőr: Csubrilo Zoltán. Forgatókönyvíró: Fejős Csilla. Szereplők: Sagmeister Ernő (borász), Maurer Oszkár (borász).

Rövid tartalom: Ezzel a filmmel a szerémi borvidékre és annak magyar borászaira kívánjuk ráirányítani a vajdasági magyar közösség, illetve Magyarország figyelmét. A szerémi borvidéken évezredek óta folyik a bortermelés. A kedvező klimatikus viszonyok, valamint vulkáni és üledékes talajok, kőzetek keveréke, a megfelelő földrajzi fekvés, mind-mind a szőlőkultúrának kedveztek. Kelták, rómaiak, hunok, avarok, majd magyarok termelték a szőlőt és szűrték el a bort a Szerémi borvidéken, régi nevén a Tarcal-hegyen. Közismert, ugyanakkor mégis elhanyagolt tény, hogy Mátyás király visegrádi palotájának szökőkútjából szerémi bor folyt. A szerémi bor a középkorban világhírnek örvendett, s a török korig a magyar királyság legelső borának számított.

4. BÁCSI KIRÁLYI ÉS ÉRSEKI LOVAGVÁR
Dokumentumfilm, 25 perc
Rendező: Fejős Csilla. Producer: Iván Attila. Operatőr: Csubrilo Zoltán. Forgatókönyvíró: Fejős Csilla. Szereplők: Nagy Tibor (történész), dr. Pfeiffer Attila (történész), dr. Hovány Lajos (vízépítő mérnök), dr. Korhecz Papp Zsuzsanna (festő, restaurátor művész).

Rövid tartalom: A Bácson található királyi és érseki lovagvár szintén a Vajdasági Értéktár – Külhoni Nemzetrész Értéktár részét képezi, s az egyik legjelentősebb középkori várromnak számít a Délvidéken. 1990-ben kiemelt jelentőségű műemlékké nyilvánították. Középkori adataink róla, jóllehet, csupán elszórtan találhatók, mégis sok izgalmat rejt magában története, jól tanítható az minden korosztály körében, s a magyar identitás megerősítésének ügyét is méltán szolgálja. II. Géza király például 1158-ban itt töltötte a húsvéti ünnepeket, Szent László király tette a kalocsai érsekség déli székhelyévé, utolsó birtokosa pedig Tomori Pál (1475 k.–1526) érsek volt.

5. ARACSI PUSZTATEMPLOM
Dokumentumfilm, 24 perc
Rendező: Fejős Csilla. Producer: Iván Attila. Operatőr: Csubrilo Zoltán. Forgatókönyvíró: Fejős Csilla. Szereplők: prof. dr. habil. Raffay Endre (művészettörténész), Valkay Zoltán (építészmérnök), Bicskei Zoltán (filmrendező), Micsik Béla (hitoktató), Fehér Viktor (a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság elnöke).

Rövid tartalom: A templom felkiáltójelként magasodik a bánsági rónaságban. E monumentális romtemplom az egyik legrégebbi magyar épített örökség Vajdaságban. A magyarság ezeréves délvidéki jelenlétét hirdeti. A háromhajós, romjaiban is csodálatos épület a délvidéki magyarságnak kapaszkodót jelent. Mondhatni elsőként került a Vajdasági Értéktárba – Külhoni Nemzetrész Értéktárba. 2020-ban pedig az Aracsi templomromot a Magyar Értéktárba emelték be.

13. октобар, четвртак, 20.00 часова. Дом културе
ФЕСТИВАЛ „ПОЗОРИШНИ ДАНИ ЈОВАНА ЂОРЂЕВИЋА”
Позориште: Градско позориште „Театар 91” – Алексинац
УХВАЋЕН У МРЕЖУ
Аутор: Реј Куни. Режија: Бранислав Недић.

Október 14., péntek, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Vajdasági Magyar Mozgókép Napja 2022
VAJDASÁGI MAGYAR FILMEK FESZTIVÁLJA 2022
A Cinema Filmműhely szervezésében 2021. október 13-án, 14-én és 15-én kerül megrendezésre a Vajdasági Magyar Mozgókép Napja alkalmából a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválja. A 2 nap alatt, 6 vajdasági városban (Szabadka, Zenta, Újvidék, Magyarkanizsa, Zombor, Topolya) tekintheti meg a közönség azokat az új filmet, amelyeket a vajdasági magyar alkotók készítettek a 2021-es évben.

1.SZALONSPICC
animációs film, 22 perc
Rendező: Miskolci Rolland. Narráció: Koltai Róbert, színművész. Illusztráció: Ruzicskay György, festőművész (1896–1993). Grafika és vágás: Miskolci Rolland, Varga Olga. Hangmérnök: Nagy Gergely. Hangfelvétel: Bodzsoni Péter, Vadlövő Gabriella. Szöveg: Agárdi Gábor.

Rövid tartalom: Aki megnézi a Szalonspiccet, maga is egy kicsit bódult hangulatba kerül. A filmetűd ugyanis gyorsan beszippantja az embert. Színek, hangok, képek erős világa jellemzi a Pannon RTV munkatársai által készített alkotást, amelyet a XVII. Göcsej Filmszemle szakmai zsűrije is elismert. Különlegessége, hogy a legendás magyar színművész, Koltai Róbert adta hozzá a hangját, ami önmagában is érték, megtisztelő gesztus.

2. MAGYAROK A MILJACKA PARTJÁN – IRMA ASSZONY TÖRTÉNETE
Dokumentumfilm, 52 perc
Forgatókönyv–rendező: S. Gordán Klára. Narrátor: Rabb Ferenc. Operatőr-vágó: Beklavac Dejan. (független produkció)

Rövid tartalom: Az egyik legkevésbé ismert magyar diaszpóra Boszniában él. Kialakulása, megpróbáltatásai, a kultúrák metszéspontján egyensúlyozó helyzete igazán különleges és megindító fejezete az összmagyarság történetének. A kicsiny közösség példaértékűen őrzi magyarságát, azonban a kemény munka mellett az anyaország támogatása is kellett ahhoz, hogy a következő generáció is megőrizhesse nyelvét és kultúráját.

3. HA JÖN A FA, AKKOR MENNI KÖLL
Dokumentumfilm, 11 perc
Rendező: Iván Attila. Segédoperatőr: Ilić Aleksandar. Zene: Lajkó Félix-A madárnak. Alkotók: Császár Viola, Makári Réka, Haraszti Olivér (a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium média tagozatos diákjai) valamint Bagi Eszter egyetemi hallgató és Erdélyi Eszter tanárnő. Szereplők: Muhi Lajos, Muhi Vilmos, Muhi László.

Rövid tartalom: A film egy kihalófélben lévő szakmáról szól, ami a Tisza folyó mellett élő talpraesett fiatalembereknek nyújt megélhetést. Martonos, Magyarkanizsa és továbbhaladva Adorján mellett is többen gyűjtik rendszeresen a Tiszából az uszadék fát. Ennek a tevékenységnek a nehézségeibe, vidám pillanataiba kapunk betekintést ebben a filmben.

4. NAGYON KÖLL MÁR AZ ESŐ
Dokumentumfilm, 25 perc.
Rendező–operatőr: Csubrilo Zoltán.

Rövid tartalom: Létezik Szerbiában, Bánátban, egy magyarlakta kis falu, Rábé melyről az 1200-as évekből származó írásos emlékek is említést tesznek. Csupán 135 lakosa van, de ez a létszám évről-évre csökken. Ez a kis zárt közösség magyarságunk kiemelkedően fontos értékeit-emlékeit őrzi. Ez a dokumentumfilm egy helyzetkép egy viszonylagos elszigeteltségben, ősi hagyományokat megőrző, tragikusan fogyatkozó szerbiai magyar faluról.

14. октобар, петак, 20.00 часова. Дом културе
ФЕСТИВАЛ „ПОЗОРИШНИ ДАНИ ЈОВАНА ЂОРЂЕВИЋА”
Позориште: „Раша Плаовић” Уб

БАЈКА О ПОЗОРИШТУ
Аутор: Владимир Ђурђевић. Режија: Душко Ашковић.

15. октобар, субота, 20.00 часова. Дом културе
ФЕСТИВАЛ „ПОЗОРИШНИ ДАНИ ЈОВАНА ЂОРЂЕВИЋА”
Позориште: СТУДИО ГЛУМЕ – ТЕАТАР 011 – Београд
ЈЕДНОСТАВНО ИДИОТИ
(по роману „Узнемирени људи”)
Аутор: Фредрик Бакман. Режија: Наташа Радоњић.

Október 17., hétfő, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház, kamaraterem
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Mészáros Anikó: SZERELMEK SZERELME
Szendrey Júlia és Petőfi Sándor
Szereplők: Székely Bea és Nešić Máté.
Jelmezterv: Janovics Erika. Zenei munkatársak: Keszég Ákos és Juhász Gyula. Rendező: Virág György.

Szendrey Júlia és Petőfi Sándor házassága egyike a leghíresebb, legromantikusabb szerelmi történeteknek a magyar irodalomban. Megannyi kutatás és számos legenda öleli körbe emléküket, mégis arról, hogy milyenek lehettek ők a valóságban, vagy a magánéletben, csak találgatni lehet. Ezzel a kérdéskörrel játszadozik a Szerelmek szerelme című szöveg, amely e két művész kapcsolatát és nem mindennapi történetét mutatja be. Hogy ez az egész fikció vagy valóság, az mindenkinek a képzeletére van bízva. (Mészáros Anikó)

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kapcsolatát mindenki ismeri, ki jobban, ki kevésbé, de tényszerűen mindenki. Versekben, levelezésekben, Szendrey naplójából igen pontos képet kapunk e két ember viszonyáról. Ezen anyagok olvasmányélményéből készült a mi előadásunk is, de nem ragaszkodik a történelmi hívséghez. Ugyanakkor nem is a költészet vagy az irodalom magaslatai felé tolódik, sokkal inkább a kézzelfoghatóság és a mindennapiság felé. Nem a költészetében és művészetében túlfűtött Petőfit és Júliáját mutatja be a darab. Történetünk szólhatna rólad vagy rólam is, reméljük, szól is. (Virág György)

Október 18., kedd, 17.00 óra. Zentai Alkotóház
Irodalmi Találkozások
MEGBOCSÁTÁS
Pap Éva legújabb könyvének bemutatója. A szerzővel Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője beszélget. Közreműködik: (hangfelvétel) Kalmár Zsuzsa – Szabadkai Népszínház és Kosztolányi József (Szeged).

„Nem az a kérdés, tudok-e, hanem hogy akarok-e, és kinek…”

Mekkora terhet bír el egy házasság?

Lizi és Tomo közös élete hosszú évek egzisztenciális megpróbáltatása után egyenesbe kerül. Végre élvezhetik az életet. Ám egy átlagos délelőttön Lizi férje bejelenti, hogy az életükből néhány hónapja eltűnt közös barátjuk, Klaudia születendő gyermekének lehet, hogy ő az apja – bár nem Tomo az egyetlen apajelölt.

Újvidék nyüzsgő városában Lizi eltökélten küzdeni kezd a házasságáért. Úgy érzi, a másik nő a gyereket eszközként használja arra, hogy elvegye tőle a férjét. Ám ahhoz, hogy eldöntse, merre lépjen tovább, minden részletet tudni akar. A mélybe zuhan, ahonnan nehéz felemelkedni, főleg úgy, hogy családjának tagjai, érthetetlen okból, a másik nő mellé állnak.

Egy nap végül arra ébred, elveszítette korábbi önmagát. Pokoljárását a múlt is kísérti. Rájön, hogy legfőbb ellenségei nem is az őt körülvevő emberek, hanem a másik nő a puszta létezésével.

Négy év küzdelem után még mindig nem biztos abban, hogy végre maga mögött tudja-e hagyni a múltat. És hogy éli meg mindezt a férfi, akit – meglehet – manipuláltak? Elég erős-e a házasság, hogy a megpróbáltatásokat kibírja? Mi lesz a megszületett gyerek sorsa? Vajon tényleg Tomo a gyerek apja? Nem az a kérdés, meg tud-e bocsátani, hanem hogy akar-e és kinek.

Pap Éva új regénye a nő és a férfi szemszögéből mutat be egy valós eseményeken alapuló drámát. Olyan drámát, amely velünk is megtörténhet. Vagy már meg is történt.

Október 19., szerda, 17.00 óra. Zentai Alkotóház
Petőfi Klub
A HÍDEMBER
12 éven aluliak számára nem ajánlott magyar történelmi film, 140 perc, 2002

„A film története 1820 és 1860 között játszódik a Habsburg Monarchiában és egy különleges szellemi képességekkel és anyagi háttérrel született, magyar arisztokrata életét mutatja be, Széchenyi Istvánét, akit az utókor A LEGNAGYOBB MAGYAR címmel illet.
A Napóleon bukása utáni években az ifjú Széchenyi gróf könnyelműen elcsábítja bátyja feleségét és az ezt követő botrány tönkreteszi tiszti karrierjét. A megszégyenített asszony hirtelen halála végzetesen megváltoztatja a léha fiatalembert, aki azontúl a felelősség megszállottja lesz és nagy művek létrehozásával akar úrrá lenni sorsán. Egy nagyszabású barátság és egy különös, minden akadályokon felülemelkedő újabb szerelem segítségével a gróf a korszak híres politikusa lesz, a magyar ellenzék vezére – és ezzel szándékai és neveltetése ellenére a Habsburgok ellenfele. Felelősnek érezvén magát az elszabadult társadalmi indulatokért, az engesztelődést akarja szolgálni. Egy híd építésébe kezd a Dunán, mely a Nyugat és a Kelet közötti kapcsolat jelképe lenne a korabeli Európában. Hírneve és befolyása olyan méreteket ölt, hogy amikor az 1848-as forradalmak alapjaiban rázkódtatják meg a Monarchiát, beleőrül az önvádba. Amíg elborult elmével vegetál egy Bécs melletti magánszanatóriumban, rémlátomásai valóra válnak: a Monarchia különös kegyetlenséggel torolja meg a magyar provincia lázadását. Barátait kivégzik és az engedetlen ország az övéhez hasonló apátiába süllyed. Ekkor a már öreg gróf csodás hirtelenséggel, visszanyerve régi képességeit és energiáját, úgy dönt, hogy felrázza hazáját és egy utolsó, nagy játszmába kezd a Birodalommal.” (port.hu)

Szereplők: Eperjes Károly – Széchenyi István gróf; Irina Latchina – Crescence; Darvas Iván – Metternich; Cserhalmi György – Wesselényi Miklós; Marius Bodochi – Karl Clam-Martinitz; Nagy Ervin – Kossuth Lajos; Kováts Adél – Caroline; Sinkó László – Zichy gróf; Can Togay – Batthyány Lajos; Derzsi János – William Tierny Clark; Blaskó Péter – Széchényi Ferenc; Básti Juli – Festetics Júlia. Rendező: Bereményi Géza. Forgatókönyvíró: Bereményi Géza, Can Togay. Zeneszerző: Másik János. Operatőr: Kardos Sándor. Jelmeztervező: Szakács Györgyi. Producer: Hábermann Jenő. Vágó: Losonci Teri.

Október 20., csütörtök, 10.30 óra. Kevi (Móra István Művelődési Egyesület)
1956 emlékezete
„CSAK CSENDES HANG, LÉLEK ZÖRDÜLÉSE”
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére. A műsorban fellépnek óvodások, iskolások, valamint a Móra István Művelődési Egyesület csoportjai

Október 20., csütörtök, 17.30 óra. Városháza (oszlopcsarnok)
1956 emlékezete
IN MEMORIAM DR. RAJKI MÁRTON
Dr. Rajki Márton zentai mártír emléktáblájának megkoszorúzása és alkalmi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából

Október 20., csütörtök, 18.00 óra. Művelődési Ház
1956 emlékezete
„A KERESZT LEGYŐZ MINDEN CSILLAGOT”
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére. A műsorban közreműködik a Fokos zenekar, Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondó és a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ Szikra és Ispiláng néptánccsoportja (művészeti vezetők: Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó). Ünnepi köszöntőt Czegledi Rudolf polgármester mond. Az ünnepi rendezvénysorozat főszervezője és támogatója Zenta Község Önkormányzata és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ

Október 21., péntek, 17.00 óra. Zentai Alkotóház
Bibliai előadás-sorozat
A BŰN FOGALMÁNAK TELJES KIÜRESEDÉSE
Msgr. Nagy József esperes-plébános ismeretterjesztő előadása

Október 21., péntek, 18.00 óra. Tornyosi Könyvtár
1956 emlékezete
„IFJÚSÁG, TE VAGY A CSILLAGUNK!”
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére.

A rendezvény szervezője a Tornyosi Helyi Közösség és a Herőce Polgárok Egyesülete

Október 24., hétfő, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Környezetvédelem Egy Órában
MEGMENTHETŐ-E A FÖLD ÉS AZ EMBERISÉG?
Mucsi Gábor környezetetikai ismeretterjesztő előadása

Az est házigazdája és faggatója: Belec Anikó képzőművész, a Zöldülj, Zenta! egyesület alapító és lelkes tagja.

Vetítésre kerül a Majdnem tiszta ház – egy szemetet nem termelő háztartás ma című kisfilm. Szó lesz a Kegyedi-rendszerről, azaz A vízgazda elődjéről, dr. Országh József munkásságáról, az emberközeli és mai Brüsszelről, egy európai klímakatasztrófát okozó demokratikus csúsztatásról, a csővégi környezetvédelemről, a szennyező fizet elv lábbal tiprásáról és alkalmazásáról, az iskolakerülők felcseperedéséről és beépülésükről a mai gazdaságunkba, A hülyék paradicsoma című filmben bemutatott társadalom kialakulásának veszélyéről, és természetesen mindvégig szem elől nem tévesztve a kiutat.

Az előadás ingyenes, a tudás osztható, a kegyelem fentről kérhető, s alant fogadható, s ahogyan Viktor Hugo fogalmaz: „Szabadságotokban áll mindezt elpazarolni…”

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Október 25 és 26., kedd és szerda, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház, kamaraterem
Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
NÓRA ÉS TORVALD
Henrik Ibsen Nóra című drámáját Kúnos László fordítása alapján átdolgozta Verebes István
Szereposztás:
Helmer – Nešić Máté; Nóra – Verebes Judit; Rank – Szilágyi Áron; Lindéné – Székely Bea; Krogstad – Virág György. Jelmez: Cselényi Nóra (Jászai Mari-díjas). Díszlet: Míra János (Jászai Mari-díjas). Rendező: Verebes István.

„Ibsen drámája a kapcsolatainkban megfészkelt és terjengő, kisebb-nagyobb, kíméletes és önző hazugságok romboló természetrajzát tárja elénk, legalábbis a történetben engem ez érdekel leginkább. Az általam elképzelt Nóra nem egy emancipálódásra ítéltetett, gyámoltalan nő, hanem olyan szerető feleség, aki egy határozottan meghozott, de titkolt döntését mindenképp meg akarja fosztani egy kényszerű hazugságtól. Hogy harcolja ki, milyen áldozatok árán igazát, ennek akarunk majd az előadással a végére járni.” (Verebes István)

Október 26., szerda, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Világutazók 2022
NEPÁL: SWAYAMBHUNATH SZTUPA–BHAKTAPUR–PÁTAN
Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

Október 27., csütörtök, 19.30 óra. Szabadkai Népszínház
A Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka
Yasmina Reza: MŰVÉSZET
Szereposztás: Marc – Virág György; Serge – Dévai Zoltán; Yvan – Szilágyi Áron. Fordító: Bognár Róbert. Díszlet: Ondraschek Péter. Jelmez: Janovics Erika. Dramaturgiai munkatárs: Oláh Tamás. Rendező: Mezei Kinga (Jászai Mari-díjas, Pataki Gyűrű-díjas).

Yasmina Reza (született: 1959. május 1-jén Párizsban). Francia rendező, színésznő, dráma- és regényíró. A kortárs drámairodalom egyik legnevesebb szerzője. Édesapja orosz származású zsidó mérnök, üzletember és zongoraművész, édesanyja pedig magyar származású zsidó hegedűművész, akik Franciaországba emigráltak. Leginkább rövid szatirikus komédiáiról ismert, amelyek a középosztálybeli emberek szorongásairól szólnak. Művészet (1994) című drámája tette világhírűvé, melyet Tony-díjjal jutalmaztak (1996) – ezzel egyenes út vezetett a Broadwayre. Az öldöklés istene című darabjáért is Tony-díjat kapott (2009), majd Roman Polański rendezésében film készült belőle (2011). Műveit megalkotásuk óta több száz változatban, rengeteg nyelven színpadra vitték, a világ legnevesebb színházai tűzték őket műsorukra.
„A kortárs francia irodalom sodró lendületű szatírájának középpontjában egy fehér alapon fehér vonalakat ábrázoló festmény és három régi barát áll. A művészet fogalmáról alkotott ellentétes vélemények, esztétikai konfliktusok komoly megpróbáltatások elé állítják a három férfi kapcsolatát. Yasmina Reza szarkasztikus humorral rántja le a leplet a sznobizmusról, a divat hatalmáról, s eközben mesteri érzékenységgel avat be bennünket egy évtizedes barátság mélylélektani rejtelmeibe. A Művészet nevettet és elgondolkodtat, s mindeközben valóságos jutalomjátékot kínál a színészek számára. A francia szerzőnő sziporkázó szövegében egymást követik a feszült és komikus pillanatok, fény derül régen elhallgatott titkokra, hazugságokra, és persze szó esik magáról a művészetről is. Hiszen elfogadni, engedni, alkalmazkodni, változni s megőrizni egy barátságot: művészet”. (Mezei Kinga)

A Szerzőt a Thaleia Productions képviseli; a szerbiai magyar nyelvű előadás a Theatrum Mundi Ügynökséggel (Budapest) kötött megállapodás alapján kerül színre.

Október 28., péntek, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház, kamaraterem
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Matei Visniec: A PANDAMEDVÉK TÖRTÉNETE, AMIKÉNT AZ A SZAXOFONOS MESÉLI EL, AKINEK EGYIK BARÁTNŐJE FRANKFURTBAN LAKIK
(Fordította: Tömöry Péter)
Szereplők: Verebes Judit és Szilágyi Áron.
Jelmezterv: Janovics Erika. Rendező: Dévai Zoltán.
„Egy borgőzös ébredés, amikor az előző este ivott bor bukéja ott marad a szájban. Fejfájás. Egy reggel amikor képtelenek vagyunk eldönteni, hogy álmodunk-e, vagy ébren vagyunk, vagy valahol a két állapot között lebegünk, mert az álom valósága és a valóság illúziója folyton összekeveredik. Egy mellettünk ébredő személy. Egy elvesztett vekker. Baudelaire. Kilenc éjszaka. Idegesítő üres üvegek. Á. Egy ízletes tochinel recept. Egy madár. Egy rajzfilmes csatorna. Egy párnán maradt kesztyű. Egy Férfi és egy Nő. Egy történet, amit egy szaxofonos mesél el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik.” (Dévai Zoltán)

Október 29., szombat, 15.30 óra. Művelődési Ház
AZ ÉLET NAPSUGARAS ŐSZE
A Vöröskereszt időseket köszöntő ünnepi műsora

29. октобар, субота, 15.30 часова. Дом културе
СУНЧАНА ЈЕСЕН ЖИВОТА
Празнични програм Црвеног крста намењен најстаријим суграђанима

Október 31., hétfő, 12.00 óra. Csóka
A Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka
Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA
Szereposztás: Tündér Míra – Verebes Judit; Orsolya, Tündér Rózsa, Kút – Székely Bea; Lodovico – Nešić Máté; Király – Virág György; Jankó, Danika – Szilágyi Áron; Tóbiás, Danika – Dévai Zoltán; Tó, folyó hangja – Bába Lujza; Tenger hangja – Krizsán Szilvia (Sterija-díjas).
Zenéjét szerezte és hangszerelte: Klemm Dávid. Dalszövegek: Lénárd Róbert. Díszlet- és jelmeztervező: Janovics Erika. Koreográfus: Tomin Kis Anikó, Samardžić Eleonóra. Rendező: Krizsán Szilvia (Sterija-díjas).

„Kedves fiatal közönségünk, kedves gyerekek! Szülők, nagyszülők, pedagógusok!
Nagy boldogság számomra, hogy Zentán bemutatkozhat tündérlányom, Míra.
Igaz szóval megírt szép mesét láttok most.
Holnemvolt országot nagy veszély fenyegeti, az ország folyóit, forrásait, tavait a kapzsi király gonosz tanácsadója segítségével arannyá akarja változtatni. De nagy ára van ennek a gazdagságnak, az élővilág pusztulása. Hoppá!
Ráismerünk a mi saját gondjainkra is? Szennyezett vizeink, pusztuló állataink jajszavára? Bizony lehetséges.
De ne féljetek, Míra, a király lánya meg akarja menteni a természetet. Akárcsak mi mindannyian, sokat tehetünk érte, hiszen szeretjük, életünk legfőbb táplálója.
Figyeljetek csak, mi fog történni? Sok bonyodalom, árulás, önzés, kapzsiság után a vizek fellázadnak…. Azonban végül Mírának sikerül megfékezni a gonoszt és a világban helyreáll a rend.
Legyen így a valóságban is! Segítsetek Ti is, figyeljetek a fákra, virágokra, a folyókra, a patakokra, a tavakra, a gyönyörű természet kincseire. Vigyázzatok rájuk odakünn! És most jól szórakozzatok idebenn, a színház varázslatos világában.” (Hedry Mária)

„Holnemvolt országban nagy a baj. Kiirtják az erőket, kizsákmányolják a természetet, pusztul az egész birodalom. De Holnemvolt ország királya ezt nem látja. Nem rossz ember, de sajnos nagyon kapzsi. És ráadásul még az a gonosz Lodovico varázsló is egyfolytában ármánykodik. Vajon megmenekülhet a világ? Ez egy ökomese. Sok humorral, tánccal, zenével. De azért fontos üzenettel is: nem csak Tündér Míra tündér, hanem mindenki az, aki védi a természetet.” (Krizsán Szilvia)

A jegypénztár nyitvatartási ideje:
Hétfő–szerda–péntek: 09.00–12.00 és 16.00–19.00
Kedd–csütörtök: 09.00–12.00
valamint minden előadás kezdete előtt egy órával
telefonszám: 024/812-603
e-mail: jegypenztarszinhazzenta@gmail.com

Програмска понуда

júniusi programajánló

júniusi programajánló

Програмска понуда за јун

2022

 

Június 2., csütörtök, 15.30 óra. Városi Könyvtár

Meseország

Játékos könyvtári foglalkozás a Thurzó Lajos Általános Iskola 2. b osztálya számára. Foglalkozásvezető: Juhász Lassú Kornélia könyvtáros

 

Június 2., csütörtök, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

számlafogyókúra

Dr. Rózsa Sándor, az Universität zu Köln tanársegédjének előadása

 

Klíma és péztárcavédelem

Klímavédők Baráti Társasága

 

Június 3., péntek, 15.30 óra. Városi Könyvtár

Meseország

Játékos könyvtári foglalkozás a Petőfi Sándor Általános Iskola 2. c osztálya számára. Foglalkozásvezető: Juhász Lassú Kornélia könyvtáros

 

Június 3., péntek, 18.00 óra. Vajdasági Magyar Művelődési Inézet (oszlopcsarnok)

Szakkör kiállítás

A 2021 decembere óta zajló kézműves szakköri program zárókiállítása. Alkalmi műsor, összefoglaló és baráti, szakmai beszélgetések

 

  1. јуни, понедељак, 10.00 ч:. Дом културе

Колико се познајемо?

Квиз за средњошколце из Војводине у организацији Покрајинског секретаријата за образовање, прописе, управу и националне мањине-националне заједнице и Културно образовног центра „Турзо Лајош” Сента

 

Június 6., hétfő, 10.00 óra. Művelődési Ház

Mennyire ismerjük egymást?

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kissebségi- Nemzeti Közösségi Titkárság valamint a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ szervezésben megrendezésre kerülő kvíz a vajdasági középiskolások számára

 

Június 6., hétfő, 15.30 óra. Városi Könyvtár

Meseország

Játékos könyvtári foglalkozás a Petőfi Sándor Általános Iskola 2. b osztálya számára. Foglalkozásvezető: Juhász Lassú Kornélia könyvtáros

 

  1. јун, петак, 17.00 часова: Дом културе

СВЕЧАНИ ИСПРАЋАЈ МАТУРАНАТА ОСНОВНЕ ШКОЛЕ „ПЕТЕФИ ШАНДОР”

 

Június 10., péntek, 17.00 óra. Művelődési Ház

a PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS iskola NYOLCADIKOSAINAK ballagási ünnepsége

 

Június 11., szombat, 19.00 óra. Művelődési Ház

Egy másik Róma

Dobri Dániel Egy másik Róma című kamaraoperájának bemutatója, mely a KultúRecept Produkció társulatának előadásában jött létre.

 

Rövid leírás:

Lengyel Balázs író, az Újhold című irodalmi folyóirat egykori szerkesztője Két Róma című esszéjében vall az „örök városhoz“ fűződő kapcsolatáról. Azokról az időkről ír, amikor a Második Világháború borzalmai után – számos költő, író, zeneszerző és festőművész társával együtt – lehetőséget kaptak egy fél éves ösztöndíjra Kardos Tibor igazgatótól a Római Magyar Akadémián. Ebben az időben együtt éltek és alkottak Rómában a magyar művészeti élet nagyságai, többek között Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Pilinszky János, Weöres Sándor, Károlyi Amy. A témából Nemes Nagy Ágnes (többek között Rómában írt) verseit feldolgozva Dobri Dániel kamaraművet komponált, mintegy összekötő szövegként használva a Lengyel Balázs-esszé részleteit. Ezáltal egy kamaraopera született prózai szövegekkel összefűzve.

A darab egy Férfi és egy Nő szerelmi történetét mutatja be a közös római utazástól (fiatalkor) kezdve a szakításon át az időskorig, halálig. A történet drámaisága abban rejlik, hogy a fél éves ösztöndíj az ötvenes évek elkeserítő körülményeinek ellenére is mindannyian a hazatérést választották a nyugat-európai élet helyett. Ahogy Lengyel Balázs írja: „Az ember a rosszat igyekszik elhárítani magától. Lényegében tehát gyanútlanok voltunk.”

Az előadást 2022 márciusában, Budapesten mutatták be, majd rögtön utána részt vett egy olaszországi turnén, így bemutatkozhatott a Római Magyar Akadémián, majd a nápolyi Ars Domusban is.

Az előadás olyannyira elnyerte az olasz közönség és szakma tetszését, hogy több nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott.

 

A szereplők nyilatkozatai:

 

Jókai Ági:

„Először 2018-ban foglalkoztam az Egy másik Róma című darabbal. Az első pillanattól fogva éreztem azonban, hogy a két kivételes ember: Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs története megkívánja, hogy egyszer előadásként is bemutathassuk. Négy év után most egy vadonatúj köntöst kapott az Egy másik Róma, hiszen a KultúRecept Produkció első bemutatójaként láthatja előbb a budapesti, majd a római és nápolyi közönség is egy héten belül. Amikor a KultúReceptet alapítottam kifejezetten fontos küldetésemnek éreztem, hogy ne csupán az online térben találjuk meg a közönségünket, hanem élőben is tudjunk adni magunkból. Boldog vagyok, hogy a próbafolyamat alatt kiderült: a mostani csapat társulattá vált. Dobri Dániel zeneszerző, Blaskó Borbála rendező, az énekesek, zenészek, színészek mind egyet akarnak. Úgy tud létrejönni az előadás, hogy látszólag több különböző műfaj és művészeti ág nem kioltja, hanem kifejezetten erősíti egymást, így tud létrejönni egy igazi összművészeti kompozíció. Remélem, sokan fogják látni a jövőben, mi azon dolgozunk, hogy ez így legyen.”

 

Dobri Dániel, zeneszerző:

„A téma feldolgozásának ötletét onnan merítettem, hogy magam is ösztöndíjas voltam a nagy múltú Római Magyar Akadémián, a Falconieri-palotában. Az Egy másik Róma először 2018. október 12-én került bemutatásra az »Örök Városban«, a Romaeuropa kortárs összművészeti fesztivál keretén belül. A darab létrejöttéért köszönettel tartozom Dr. Puskás Istvánnak, a Római Magyar Akadémia egykori igazgatójának és Kerek Veronikának, Lengyel Balázs özvegyének, valamint Juhász Annának, aki nélkül nem valósulhatott volna meg ez az olasz előadássorozat sem.”

 

Az előadásban két operaénekes: Tatai Nóra és Kéringer László szerepelnek.

 

Tatai Nóra operaénekes:

„Előadói palettámon jelentős helyet foglal el mind a modern, mind a színházhoz kötődő zene. Izgalmas számomra megismerni azt, ami most történik a zeneszerzésben, és Dobri Dániel darabjában még ehhez csatlakozik annak az élménye is, hogy az előadást megalkotó művészek a zeneművészek mellett a számomra kevéssé ismert területek – a színművészet és mozgásművészet – képviselői. Így ez a próbafolyamat egy olyan nyitott és kreatív légkörben folyik, amiben egymás tudásából építkezhetünk, amely légkör élményét reményeim szerint majd a közönségnek is át tudunk adni. Mindennek biztos alapot adnak az irodalmi szövegek, a Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs versek és prózák.”

 

Kéringer László operaénekes:

„Mindig szeretek új darab bemutatójában részt venni, ezért nagy örömmel, és kíváncsisággal mondtam igent az Egy másik Róma című darabra. A mű koncertformában már elhangzott, most Blaskó Borbála állítja először színpadra. Fejlődésem szempontjából nagyon fontosnak tartom, hogy nagyrészt olyan művésztársakkal dolgozhatok ebben a produkcióban, akikkel eddig még nem találkoztam. Nagyon örültem annak is, hogy a zeneszerző, Dobri Dániel az egyéniségemre, hangomra alakította a szerepemet, így előadóként inspirálója lehettem egy zeneműnek. Az előadásban résztvevő művészekkel egymást segítő munkakapcsolat alakult ki, bátran hibázunk, bátran próbálunk feszültségek nélkül. És mindezt Nemes Nagy Ágnes verseivel. Remélem, az előadás, ami többek között a KultúRecept égisze alatt jött létre, és amelyet Olaszországban – Rómában és Nápolyban – mutatunk be, hosszú életű lesz.”

 

Blaskó Borbála az előadás rendezője:

„Évek óta oktatok mozgást a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium felnőtt képzésén fiatal színész növendékeknek. Elsősorban arra irányítom figyelmüket, hogy a testükkel való színpadi bánásmód és közlés egy idő után tudatosan vezéreltté váljon és színpadi mozgásuk kifinomult használatával egy másfajta kifejező rendszerben is képesek legyenek közölni. Ezáltal lehetőségük nyílik egy plusz színpadi stílusnyelv birtokolására. Ez a plusz egy olyan alternatívát nyújt az előadói alakítás átadásában, mely többletjelentéssel bíró, asszociációs csatornákat nyithat meg a befogadóban. Így nem csak azt látja a néző, amit a színész verbálisan megfogalmaz a színpadon, hanem ha mozgása koncentrált módon és kidolgozott gondolatokkal átitatottan vezérelt, akkor ezek a gondolatok többféle leágazású színpadi és partneri viszonyrendszert, múltat, jelent és jövőt is képesek kivetíteni és érzékeltetni.

Nemes Nagy Ágnes nevével, ha nem is először, de ekkor találkoztam komolyabban, és költészetére az iskola falain belül csodálkozhattam rá először, de mégsem utoljára.

Dobri Dániel zeneszerző és a KultúRecept Produkció felkérésének eleget téve, több szempontból is kihívást jelentő feladatként, az Egy másik Róma című művel, az első kamaraoperai rendezésem született meg. Kihívás, mert igen erős kortárs zene, ahol nem mindig ott van az egy, ahol ösztönösen gondoljuk. Sokkal bátrabb és szabadabb, szélesebb utakat jár be és nem a dallamosságra épít, hanem drámai súlypontokat lefektetve akár a disszharmóniát is érvényessé tudja emelni. Bár én sokszor dúdolgatom, tehát megjegyezhető, fülbemászó dallamok is bizonyosan rejlenek benne! Felkért alkotóként figyelnem kell arra, hogy hogyan vagyok képes elsajátítani, magamévá formálni és színpadra alkalmazni egy eltérő művészi, vagy intuitív vágyakból fakadó anyagot, amely nem csak kifejezetten az én saját, belső víziómat jeleníti meg, inkább egy kollektív játék és érdeklődés, nyitott kíváncsiság folyamatából fejlődik előadássá. Ehhez viszont olyan partnerekre, művészkollégákra és játszótársakra van szükség, akik képesek egy időben, egy célért egyet gondolni és egy irányba haladni. Nálunk egy nagyon kreatív, konstruktívan gondolkodó csapat verbuválódott össze szerencsés csillagzat alatt, akik egymás tapasztalatait megosztva, közösséggé formálódva inspiráltuk egymást. Mindehhez számomra a legfontosabb mégis az lett, hogy megértsem, átérezzem Nemes Nagy Ágnes művészi kifejezésmódját, mozgatórugóit és szellemi munícióit. Mi volt, mi lehetett az az erő, amelyből folyamatosan erőt és ihletet merítve alkotott. Ez akár érzelmi, akár intellektuális gyújtópont lehetett, mindenképpen egy magányos nő képét vetíti elénk. Ez a nő szangvinikus lelkiállapotának és hullámzó kedélyállapotainak gyötrelmeit költészetté tudta emelni, olyan metafórák koszorújává, amely egy karizmatikus, erős öntudatos, kérlelhetetlen asszony képét bizonyítja. Olyan asszonyét, akibe azért szerettek bele, mert olyan irigylésre méltóan és férfiakat meghazudtolóan erős volt.”

 

Fellinger Domonkos:

„Izgalmas, inspiratív az Egy másik Róma című előadás próbafolyamata, hiszen nem egy konvencionális színházi formanyelvet alkalmazunk. Az opera, a fizikai színház és a próza különleges keveredése ez a kollektív alkotófolyamat. Kiváló kollégáimmal közösen és szabadon, kötöttségek nélkül gondolkodhatunk, alkothatunk, kereshetjük a kérdésekre a válaszokat.”

 

Az előadás létrejöttéért külön köszönet Kerek Veronikának – Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs jogutódjának, valamint ifj. Lengyel Balázsnak.

 

Az előadás létrejöttét támogatta: Nemzeti Kulturális Alap, Petőfi Kulturális Ügynökség, Juhász Anna Irodalmi Szalon, Csányi5, Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár.

 

  1. јун, недеља, 19.30 часова: Дом културе

Српски Културни Центар „Стеван Сремац” Сента

Годишњи концерт фолклорног ансамбла

 

Június 13., hétfő, 18.00 óra. Fő tér (zenepavilon)

A zentai zöld erdőbe…

A Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ szakcsoportjainak évzáró műsora

 

Június 14., kedd, 17.00 óra. Zentai Alkotóház

Vajdasági Ládafia

A Forum Könyvkiadó Intézet általános iskolák 5–8. osztálya számára készült segédtankönyvének ünnepélyes bemutatója. Berényi Emőkével és Herédi Károllyal, a kötet szerkesztőivel Szarka Mandity Krisztina és Pejin Attila beszélget.

 

„Milyenek vagyunk mi, vajdasági magyarok? Hagyománytisztelők vagy újítók, szabadszájúak vagy visszafogottak, konokok vagy engedékenyek? Sokfélék. Ennek a sokféleségnek az okai térségünk történelmében gyökereznek. A Vajdasági ládafia a sorsunkat befolyásoló eseményekről ad számot, kiegészítve az általános iskolai történelemkönyvek tananyagát. Emellett pedig beszámol kultúránk múltjáról és jelenéről. Ezeket ugyanis elengedhetetlen ismernünk ahhoz, hogy jövőnk is legyen ezen a tájon. Tudtad, hogy Zombornak van Oscar-díjasa? Hogy több idevalósi zenész is szerepel a legrangosabb világzenei toplistákon? Hogy dúskálunk kézilabda-legendákban? Van mire büszkének lennünk.” (Részlet a könyvből)

 

Június 15., szerda, 17.00 óra. Zentai Alkotóház

Petőfi Klub

Szirmok, virágok, koszorúk

16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar filmdráma, 102 perc, 1984

 

 

„A szabadságharc bukása után a volt honvédtisztek büntetőszázadokban szolgálnak, így Majláth Ferenc huszárfőhadnagy is. Két év után a család közbenjárására leszerelik, ám a főhadnagy depresszióba süllyed. Családjában sem talál megnyugvást, nagybátyja és sógora is az osztrák udvart szolgálja. Egy keresztelő mintha kizökkentené apátiájából, ráadásul megjelenik az Ezredes, Kossuth állítólagos titkos ügynöke. Egész éjjel az ellenállást, az új forradalmat tervezgetik, ám reggelre eltűnik, mint egy látomás?” (port.hu)

 

Szereplők: Cserhalmi György – Majláth Ferenc; Malcsiner Péter – Tarnóczy Miklós; Grazyna Szapolowska– Majláthné/Mária; Boguslaw Linda – Tarnóczy Kornél; Őze Lajos – az Ezredes; Jiří Adamíra – Heinrich nagybácsi. Rendező: Lugossy László. Forgatókönyvíró: Kardos István és Lugossy László. Zeneszerző: Selmeczi György. Operatőr: Ragályi Elemér. Vágó: Galamb Margit, Kardos István és Lugossy László.

 

17–18. јун, петак–недеља, Тиски кеј (Туристичка организација општине Сента)

ФЕСТИВАЛ ЦВЕТАЊА ТИСЕ

 

Програм:

 

  1. јун, петак:

18:00 часова:                         Улица вина и изложба ручно израђених предмета

 

Мала бина:

19:00 часова:                         „CONTRABAYANDO”– акустични концерт у Улици вина

22:30 часова:                         МИРКО ПОПОВ – акустични концерт у Улици вина

 

Велика бина:

18:30 часова:                         Сенћански дувачки оркестар

20:00 часова:                         Концерт „THE BESTBEAT – The Beatles Tribute Band”

22:00 часова:                         Концерт „GYPO CIRCUS”

 

  1. 1 јун, субота:

16:00 часова:                         Улица вина и изложба ручно израђених предмета

 

Мала бина:

16:30 часова:                         Музички наступ ученика основне музичке школе „Стеван                                              Мокрањац” из Сенте

17:30 часова:                         Фолк концерт „Борфолк”

18:30 часова:                          „SAMBANS” – ритмови Бразила

19:30 часова:                         „LATIN COMBO DUO CUBANO” – кубански ритмови у                                           Улици вина

22:00 часова:                         „INKE” – акустични концерт у Улици вина

 

Доње шеталиште:

08:00 часова:                         Ретро риболов – пријава за учешће на лицу места

Организатор: Удружење спортских риболоваца „Сента”

17:00 часова:                         Осликајмо кеј – радионца за најмлађе

Уметничко вођство: Акош Бала и Корина Губик

17:30 часова:                         Дечји концерт „Csikos-Pöttyös”

20:00 часова:                         Народна музика и плес

 

Велика бина:

20:30 часова:                         Концерт „LOS ORANGUTANES”

22:00 часова:                         „Пут ватре на води” – Регата бакљи и ватромет

22:30 часова:                         Концерт „BIJELO DUGME BEOGRADSKI TRIBUTE”

 

Чекамо вас!

Организатор задржава правo промене програма!

 

Június 17–18., péntek–vasárnap, Tisza-part (Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete)

Tiszavirág Fesztivál

 

Program:

 

Június 17., péntek:

18:00 óra:                               Bortér és kézműves kiállítás

 

Kisszínpad:

19:00 óra:                               Contrabayando – akusztikus koncert a borutcában

22:30 óra:                               Mirko Popov – akusztikus koncert a borutcában

 

Nagyszínpad:

18:30 óra:                               Zenta Város Fúvószenekara

20:00 óra:                               THE BESTBEAT – The Beatles Tribute Band koncert

22:00 óra:                               GYPO CIRCUS koncert

 

Június 18., szombat:

16:00 óra:                               Bortér és kézműves kiállítás

 

Kisszínpad – borutca:

16:30 óra:                               A zentai Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola növendékeinek                                                bemutatkozása

17:30 óra:                               BORFOLK – népzenei koncert

18:30 óra:                               SAMBANS brazil ritmusok

19:30 óra:                               LATIN COMBO DUO CUBANO – kubai dallamok a                                                             borutcában

22:00 óra:                               INKE – akusztikus koncert a borutcában

 

Nagyszínpad:

20:30 óra:                               LOS ORANGUTANES – koncert

22:00 óra:                               „A tűz útja a vizen”  fáklyás-hajós felvonulás / Tűzijáték

22:30 óra:                               BIJELO DUGME BEOGRADSKI TRIBUTE koncert

 

Alsó-rakpart:

08:00 óra:                               Retro horgászverseny – јelentkezés a helyszínen

Szervező: Sporthorgász Egyesület Zenta

17:00 óra:                               Színezzük ki a sétányt – krétarajz

Művészeti vezetők: Balla Ákos és Gubik Korina

17:30 óra:                               CSÍKOS-PÖTTYÖS zenekar koncert

20:00 óra:                               Táncház

 

 

Mindenkit szeretettel várunk!

A szervező a műsorváltozás jogát fenntartja!

 

Június 20., hétfő, 18.00 óra. Zentai Alkotóház, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (oszlopcsarnok), Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégum (folyosó)

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti tagozatának év végi kiállítása

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti tagozata minden iskolai évet stílusosan egy nagy kiállítással zár. Ezen az első, a második és a harmadik osztályosok vesznek részt és mutatják meg legjobban sikerült munkáikat.

 

  1. 20. јун, понедељак, 18.00 часова. Дом културе

Завршни концерт ученика сенћанске Mузичке школе „Стеван Мокрањац”

 

Június 20., hétfő, 18.00 óra. Művelődési Ház

A zentai Stevan Mokranjac zeneiskola évzáró hangversenye

 

Június 22., szerda, 17.00 óra. Zentai Alkotóház

Petőfi Klub

Amerikai anzix

12 éven aluliak számára nem ajánlott magyar filmdráma, 92 perc, 1975

 

„Bódy Gábor mannheimi nagydíjas elsőfilmjében az amerikai polgárháborúban harcoló negyvennyolcas magyar emigrációnak állított emléket. A film három alapvető karaktert jelenít meg: a racionalistát, aki eredményei révén boldogul, a tragikus-fatalistát és az érzelmes, a gyökereihez ragaszkodó magyart. Sorsuk eltérő ábrázolása alkalmat adott arra, hogy Bódy Gábor a filmes narráció önreflektív lehetőségeivel kísérletezzen. Tímár Péter trükkoperatőrrel a hagyományos filmanyagról a trükkasztalon új felvételeket készítettek, s ily módon a fényvágással, maszkolással, torzított hangeffektusokkal manipulált anyaggal olyan hatást értek el, mintha korabeli amatőr felvételeket látnánk. Filmjükben a remekmű szintjén valósul meg a majdnem lehetetlen célkitűzés: az élvezhető, fordulatos látványmozi és a kísérleti, avantgarde törekvések ötvözése.” (port.hu)

 

Szereplők: Cserhalmi György – Vereczky Ádám; Csutorás Sándor– Fiala János; Fekete András– Boldogh; Latinovits Zoltán– Fiala János hangja; Vándor Éva. Rendező: Bódy Gábor. Író: Fiala János, Árvay László, Kúné Gyula és Ambrose Bierce. Forgatókönyvíró: Bódy Gábor. Operatőr: Lugossy István. Vágó: Bódy Gábor.

 

 

  1. 23. јун, четвртак, 17.00 часова: Дом културе

ЗАВРШНА СВЕЧАНОСТ ПОВОДОМ КРАЈА ШКОЛСКЕ ГОДИНЕ УЧЕНИКА

ЧЕТВРТОГ РАЗРЕДА ОСНОВНЕ ШКОЛЕ „СТЕВАН СРЕМАЦ”

 

Június 23., csütörtök, 17.00 óra. Művelődési Ház

a STEVAN SREMAC ÁLTALÁNOS iskola NEGYEDIKESEINEK ÉVZÁRÓ MŰSORA

 

Június 23., csütörtök, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Világutazók 2022

Burma: mandalaj és sagaing

Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

 

Június 24–30., péntek–csütörtök. Zentai Alkotóház (udvar)

XII. Nemzetközi grafikai és festészeti alkotóműhely

A nemzetközi grafikai és festészeti alkotóműhely vezetője és szervezője Mezei Erzsébet zentai grafikusművész

 

 

A jegypénztár nyitvatartási ideje:

Hétfő–szerda–péntek: 09.00–12.00 és 16.00–19.00

Kedd–csütörtök: 09.00–12.00

valamint minden előadás kezdete előtt egy órával

telefonszám: 024/812-603

e-mail: jegypenztarszinhazzenta@gmail.com