Programajánló

Június programajánló

Június 2., szerda, 17.00 óra. Zentai Alkotóház

Délszlávok Párizsban – Egy határszakasz megrajzolásának krónikája és dokumentumai

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet legújabb kötetének ünnepélyes bemutatója. A kötet szerkesztójével dr. Papp Árpád néprajzkutatóval Katona Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa beszélget.

Június 3., csütörtök, 16.00 óra. Lisieux-i Kis Szent Teréz Emléktemplom

Nemzeti Összetartozás Napja 2021

Hazám, hazám, édes hazám

Ünnepi megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A műsorban közreműködik a Mécsvirág együttes (Krnács Erika előadóművész, Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin verséneklő) és Musica Sacra Kórus, a zentai Jézus Szíve templom énekkara (karnagy: Edelényi Magdolna). Ünnepi köszöntőt Czegledi Rudolf polgármester mond. Az ünnepi rendezvénysorozat főszervezője és támogatója a Zenta Község Önkormányzat és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ

Június 4., péntek, 17.00 óra. Jézus Szíve-templom

Trianon hatása a délvidéki egyházmegyékre

A trianoni békeszerződés hatásairól szervez előadást a Keresztény Értelmiségi Kör. Előadók: Ft. Mgr. Szakály József és Ft. Dr. Orcsik Károly.

Mindenkit szeretettel várunk, a belépés díjtalan!

Június 5., szombat, 10.00 óra. Zentai Alkotóház

Kiállításmegnyitó

A ló

A magyarság történetében ősidőktől fogva kulcsszerepet játszott a ló és a lovaglás. A nomád pásztorélet, a hosszú vándorlások és a honfoglalás utáni lovas életmód általánossá tette a ló sokoldalú használatát – az évszázadok során lovas nemzetté vált a magyar. Igazolja ezt a lovak iránti hűség, a mélyen gyökerező lószeretet és a lovassportok iránti érdeklődés. A magyar lovastradíció kétségkívül jelentősen hozzájárult az egyetemes lovaskultúra gazdagításához. A magyarság lovai, hagyományos lovaseszközei és alkalmazott módszerei sok esetben az újítások élvonalába tartoztak.

A kevi Móra és a tornyosi Tömörkény Tehetségpont közös interaktív kiállítása, melyben bemutatják komplex módon ezt a területet.

Június 10., csütörtök, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Könyvbemutató

Nemes Fekete Edit kerámiaművészete

A könyvről Nemes Fekete Edit Magyar Életfa-díjas keramikusművész, Ninkov Kovacsev Olga művészettörténész és Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója beszélget. A könyvbemutatót Révész Róbert képeinek a kiállítása kiséri.

Nemes Fekete Edit Magyar Életfa díjas keramikusművész az idén ünnepelte hetvenötödik születésnapját. Mindig megújulni kész formavilága egy olyan alkotó képét tárja elénk, aki súlyos betegségét és a családját ért sorscsapásokat is képes volt hitelesen transzformálni művészetébe. Ninkov K. Olga művészettörténész a munkásságáról szóló tanulmányában számos, a jugoszláviai kerámiaművészet alakulástörténetében fontos momentumot emel ki, többek között az újvidéki Iparművészeti Iskola és a kishegyesi Kerámiai Művésztelep hatását, melyek módosulásai által megismerhetjük a vajdasági kerámia aranykorát és térvesztésének folyamatát.

  1. 12. јун, субота, 19.00 часова: Дом културе

Српски Културни Центар „Стеван Сремац” Сента

Годишњи концерт фолклорног ансамбла

Június 15., kedd, 17.00 óra. Bányai János emlékház udvara (Bácsfeketehegy)

Énekelt Versek XXV. Zentai Fesztiváljának tájoló műsora

,,Csak ülj a földre és beszélj az égre…”

Verses-zenés irodalmi összeállítás Radnóti Miklós költeményeiből. A műsorban közreműködik a zentai Pro Urbe-díjas Mécsvirág együttes, valamint Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók.

Június 15., kedd, 18.00 óra. Zentai Alkotóház, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (oszlopcsarnok), Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégum (folyosó)

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti tagozatának év végi kiállítása

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti tagozata minden iskolai évet stílusosan egy nagy kiállítással zár. Ezen az első, a második és a harmadik osztályosok vesznek részt és mutatják meg legjobban sikerült munkáikat.

Június 16., szerda, 16.00 óra. Zenepavilon (Fő tér, Zenta)

Június 16., szerda, 18.00 óra. Csóka Művelődési és Oktatási Központ udvari színpada (Csóka)

Június 17., csütörtök, 16.00 óra. József Attila Könyvtár udvara (Magyarkanizsa)

Június 17., csütörtök, 18.30 óra. Vigadó terasza (Palics)

Június 18., péntek, 17.00 óra. Zentai Alkotóház

piros

  1. Szemerédi Magda nyugalmazott újságíró gyűjteményes anyagából összeállított, az Újvidéki Televízió művelődési rovatában bemutatott kisfilmek vetítése.

A bemutató után közvetlen beszélgetésre nyílik lehetőség a szerkesztővel

Június 20., vasárnap, 16.00 óra. Fő tér (zenepavilon)

A zentai zöld erdőbe…

A Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ szakcsoportjainak évzáró műsora

Június 23., szerda, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Világutazók 2021

Libanon: Baalbek

Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

Június 23., szerda, 22.00 óra. Kisvárda, Bagolyvár

Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja

A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciós előadása

Szarka Gyula – Szálinger Balázs: ZENTA, 1697

(rockopera)

Főbb szerepekben:

(Császári tábor)

Savoyai Jenő herceg, francia származású fővezér – Savanyu Gergely; Sigbert Heister báró, osztrák hadvezér – Nagy Gábor; Deák Pál, magyar huszárezredes – Vastag Tamás; Laczó Tamás, magyar huszár – Papp Attila; Julie Fayol, Eric Fayol francia hadmérnök lánya –Békefi Viktória; Pap – Major Zsolt.

(Török tábor)

Elmasz Mehmed, nagyvezír – Horányi László; Tököly Imre, kuruc kapitány – Szomor György; Borisz Petrovics, szerb kapitány – Wischer Johann (Bánffy Miklós-díjas); Eric Fayol, francia hadmérnök – Kósa Zsolt; Hajós Anna, zentai asszony, Laczó Tamás felesége – Kisfaludy Zsófia.

Valamint:

A Sopron Balett, vajdasági néptáncosok és a Budapesti Fővárosi Nagycirkusz akrobatái

Zeneszerző: Szarka Gyula (Kossuth-díjas). Író: Szálinger Balázs (József Attila-díjas). Dramaturg: Katona Imre. Díszlet: Pataki András (Jászai Mari-díjas). Jelmez: Húros Annamária. Koreográfus: Demcsák Ottó (Harangozó-díjas). Koreográfus asszisztens: Patyerek Csaba. Fényterv: Madarász János. Hangmérnök: Gulyás Szabó Gábor. Rendező: Pataki András (Jászai Mari-díjas).

A zentai csata bár múltunk nagy dicsőségei közé tartozik, kevésbé került be a köztudatba, pedig jelentősége világtörténelmű. A Savoyai Jenő által vezetett egyesült keresztény hadak 1697. szeptember 11-én a város határában világra szóló csatát nyertek a török seregekkel szemben, ugyanis ezzel a diadallal szabadult fel majdnem egész Magyarország az oszmán hódítás alól. A győzelem eredménye az 1699-ben megkötött karlócai béke, mellyel lezárul a törökök közép-európai térhódítása.

A zentai csata az egyik legvéresebb két órát hozta az akkori idők harcosainak. Savoyai szeptember 11-én lepte meg a Tiszán félig átkelt török sereget. Egy hídfőnél beszorították a sáncok közé a török gyalogságot, a hídon történő lovassági átvonulást és kitörést pedig ágyútűzzel akadályozták meg. A visszavonulást elvágták a hajóhíd lerombolásával. A törökök harmincezer embert vesztettek, elesett Elmas Mohamed nagyvezér is, a császári oldalon hétszázan haltak meg. Az oszmánok oldalán harcoló Thököly Imre halottnak tettette magát a csatatéren, aztán a túlsó partra úszott. A magatartása, menekülése a török világ végét szimbolizálta Magyarországon. A császári seregek hadizsákmánya óriási volt, a sátrak és egyéb felszerelés mellett lőszerrel felpakolt kocsik, ágyúk,- száz nagy, hatvan kicsi-, 5400 ágyúgolyó, 62 hajó, nyolcezer ló, 28.000 kg lőpor, 9000 kg puskatöltény, 532 bomba, tizenkétezer élő marha és teve, valamint a török hadipénztár is Savoyai birtokába került.

Június 24–30., csütörtök–szerda. Zentai Alkotóház (udvar)

  1. Nemzetközi grafikai és festészeti alkotóműhely

A nemzetközi grafikai és festészeti alkotóműhely vezetője és szervezője Mezei Erzsébet zentai grafikusművész

Június 25., péntek, 18.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete díjátadó ünnepsége

AZ ÉV ÚJSÁGÍRÓJA díjAK ÁTADÁSA

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) tizenegyedik alkalommal adja át szakmai elismeréseit, amelyeknek presztízse az elmúlt évek során mind nagyobbá vált. A díjak megalapításának célja az volt, hogy az egyesület ráirányítsa a figyelmet a kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságírókra, megköszönje a munkájukat, és arra ösztönözze őket, hogy a továbbiakban is hasonló színvonalú tevékenységet fejtsenek ki. A VMÚE minden évben öt kategóriában adja át szakmai elismeréseit: pályakezdő, írott sajtó, elektronikus média, valamint szórvány- és életműdíj. A díjátadó ünnepséget az egyesület hagyományosan a magyar sajtó napjához kapcsolódóan szervezi meg, idén azonban a járványhelyzet miatt a rendezvényt későbbre halasztották annak érdekében, hogy ezúttal is méltó módon tarthassák meg a vajdasági magyar újságírók ünnepét.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete díjátadó ünnepségének támogatói a Magyar Nemzeti Tanács, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház.

Június 26., szombat, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (nagyterem)

Az Újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves színészhallgatóinak vizsgaelőadása

Yasmina Reza: AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE

Szereposztás: Véronique Houllié – Grgić Nikoletta/Horváth Blanka; Michel Houllié – Dudás Dániel/Budinčević Krisztián; Anette Reille – Magyar Zsófia/Dedovity Tomity Dina; Alain Reille – László Roland/Tóth Dániel.

Jelmez: Marina Sremac. Díszlet: Lakatos Klára, Bocskovity Jankovics Éva. Rendezte: László Sándor, Balázs Áron.

A vendégjáték a Nemzeti Összetartozás Éve programsorozat keretein belül valósul meg.

  1. јун, понедељак, 19.00 часова: Дом културе

ПЕСМЕ СРБИЈЕ

Június 30., szerda. Művelődési Ház

KÖZÉPISKOLÁSOK SZÍN- ÉS FILMMŰVÉSZETI VETÉLKEDŐJE

A jegypénztár nyitvatartási ideje:

Hétfő–szerda–péntek: 09.00–12.00 és 16.00–19.00 óra

Kedd–csütörtök: 09.00–12.00 óra

valamint minden előadás kezdete előtt egy órával

telefonszám: 024/812-603

e-mail: jegypenztarszinhazzenta@gmail.com

Програмска понуда