Pályázat

CSSP-NEPTANC-HT-2020-0113

A zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ számára rendkívül jelentős segítségnyújtásnak tekinthető a Csoóri Sándor Alaptól kapott néptánctámogatási pályázati forrás. Zenta községben – amely a Tisza menti magyarság kulturális, oktatási központjának számít – hosszas próbálkozások után csak 2010 környékén alakult meg Baráth Hajnal Anna vezetésével az Ispiláng gyermeknéptánccsoport. A megalakulást követően Zenta község támogatásával folyamatos a magyar néptánc és a népművészet ápolása és hagyományának terjesztése a fiatal generáció körében. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a néptáncoktatás nagyszámú érdeklődőt vonzott, ezért három korcsoportot kellett kialakítanunk. Így elmondhatjuk, hogy kb. 90 gyermek vett részt az intézményes néptáncoktatásban. Ez az örvendetes népszerűség azonban komoly pénzügyi terhet is jelentett művelődési központunk részére. Ebből fakadóan nagy hálával tartozunk a Csoóri Sándor Alapnak és Magyarország Kormányának, hogy támogatásával nagymértékben hozzájárult a zentai néptánccsoport megtartásához és fejlesztéséhez. Összességében elmondhatjuk, hogy a jelen pályázat lehetővé tette az oktatók és a koreográfus tiszteletdíjának kifizetését, az élő népzenei kíséret biztosítását, valamint az autóbusz költségeinek finanszírozását.

A 2020–2021-es évadban a Csoóri Sándor Alap által biztosított támogatás révén jelentős fejlesztéseket tudtunk megvalósítani a néptáncoktatás terén. A megvalósított támogatás célja és eredményei közötti összefüggések bemutatásakor elsőként szeretnénk kiemelni, hogy egy koreográfus-tánctanárt hívtunk meg egy új koreográfia betanítására. Ez a cél sikeresen megvalósult. A támogatásból elszámolt összeg 311.080 forint. A dologi kiadások a nagyobb részét teszik ki a megvalósított eredményeknek. A néptáncoktatók tiszteletdíját, melyet a művelődési központ biztosít a Csoóri Sándor Alap támogatásából egészítettük ki 311.120 forint összegben. Néptáncoktatóink magas színvonalú munkájához jótékonyan járult hozzá a pályázati támogatás, és kiszámíthatóvá, az intézmény számára biztonságosan finanszírozhatóvá tette az oktatói díjak kifizetését. Számos alkalommal vásároltunk élő népzenei szolgáltatást. A népzenei kíséret költségei a különböző rendezvényeken és a főpróbákon 388.900 forintba kerültek. Ezt a szolgáltatást az adott évadban több rendezvényen is szükségessé vált igénybe vennünk, hiszen néptánccsoportunk számos fesztiválon, nemzeti megemlékezésen, néptáncversenyen mutatkozott be. Mivel néptánccsoportunk nemcsak Zentán, hanem a környező községekben is bemutatkozott, ezért nagy segítséget és biztonságot jelentett számunkra az autóbusz útiköltségének megtérítése a pályázati forrásból. Ezen tétel 388.900 forint volt. A projekt összköltsége 1.400.000 forintot tett ki, amelyet maradéktalanul felhasználtunk, és a zentai néptáncoktatás hosszútávú fejlesztésére fordítottunk.

Programajánló
JANUÁRI PROGRAMAJÁNLÓ
ПРОГРАМСКА ПОНУДА ЗА ЈАНУАР
2023

Január 10., kedd, 10.00 óra. Zentai Alkotóház
SZÜNIDEI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
A Gyermekbarátok Egyesületének szervezésében

A rendezvény támogatója a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ

Január 10., kedd, 10.00 óra. Csengey Dénes Kulturális Központ, Paks
A Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka
Hedry Mária: TÜNDÉR MÍRA
Szereposztás: Tündér Míra – Verebes Judit; Orsolya, Tündér Rózsa, Kút – Horváth Blanka m.v.; Lodovico – Nešić Máté; Király – Virág György; Jankó, Danika – Szilágyi Áron; Tóbiás, Danika – Dévai Zoltán; Tó, folyó hangja – Bába Lujza; Tenger hangja – Krizsán Szilvia (Sterija-díjas).
Zenéjét szerezte és hangszerelte: Klemm Dávid. Dalszövegek: Lénárd Róbert. Díszlet- és jelmeztervező: Janovics Erika. Koreográfus: Tomin Kis Anikó, Samardžić Eleonóra. Rendező: Krizsán Szilvia (Sterija-díjas).

„Kedves fiatal közönségünk, kedves gyerekek! Szülők, nagyszülők, pedagógusok!
Nagy boldogság számomra, hogy Zentán bemutatkozhat tündérlányom, Míra.
Igaz szóval megírt szép mesét láttok most.
Holnemvolt országot nagy veszély fenyegeti, az ország folyóit, forrásait, tavait a kapzsi király gonosz tanácsadója segítségével arannyá akarja változtatni. De nagy ára van ennek a gazdagságnak, az élővilág pusztulása. Hoppá!
Ráismerünk a mi saját gondjainkra is? Szennyezett vizeink, pusztuló állataink jajszavára? Bizony lehetséges. De ne féljetek, Míra, a király lánya meg akarja menteni a természetet. Akárcsak mi mindannyian, sokat tehetünk érte, hiszen szeretjük, életünk legfőbb táplálója.
Figyeljetek csak, mi fog történni? Sok bonyodalom, árulás, önzés, kapzsiság után a vizek fellázadnak…. Azonban végül Mírának sikerül megfékezni a gonoszt és a világban helyreáll a rend. Legyen így a valóságban is! Segítsetek Ti is, figyeljetek a fákra, virágokra, a folyókra, a patakokra, a tavakra, a gyönyörű természet kincseire. Vigyázzatok rájuk odakünn! És most jól szórakozzatok idebenn, a színház varázslatos világában.” (Hedry Mária)

„Holnemvolt országban nagy a baj. Kiirtják az erőket, kizsákmányolják a természetet, pusztul az egész birodalom. De Holnemvolt ország királya ezt nem látja. Nem rossz ember, de sajnos nagyon kapzsi. És ráadásul még az a gonosz Lodovico varázsló is egyfolytában ármánykodik. Vajon megmenekülhet a világ? Ez egy ökomese. Sok humorral, tánccal, zenével. De azért fontos üzenettel is: nem csak Tündér Míra tündér, hanem mindenki az, aki védi a természetet.” (Krizsán Szilvia)

Január 14., szombat, 15.00 óra. Felsőhegyi Könyvtár
MIÉRT FÉLJEK ÉN AZ ISTEN TENYERÉN?
Béleczki-Bóbán Éva könyvének ünnepélyes bemutatója.

„Ha valaki nekem azt mondta volna tíz évesen, hogy én felnőtt koromra tolókocsis három diplomával és egy szerető férjjel rendelkező nő leszek. Aki a világjárvány előtt szülni fog egy csodálatos kislányt és határtalanul boldog lesz. Azt az embert körbe röhögtem volna, de igaza lett volna. Na, erről szól ez a könyv, és ez csak ízelítő.” (Béleczki-Bóbán Éva)

Január 18., szerda, 17.00 óra. Zentai Alkotóház
Világutazók 2023
ÜZBEGISZTÁN: A HEGYVIDÉK ÉS A SIVATAG
Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

Üzbegisztán nem csak az ókori városok, medreszék, minaretek országa. Sokoldalú klímazónák, száraz sivatagok, mint a Kizilkum- és Karakorum-sivatag, hóval fedett hegyek, mint a Tien-San-hegység, Pamír-hegység, folyók és tavak, sűrű erdők, tavasszal csodálatosan kivirágzó sztyeppék találhatók az országban. A Nura-tau hegyekvidék egyike ezeknek az egyedülálló látnivalóknak.
Hegymászás tekintetében nem igazán izgalmas vidék, de gazdag történelme folytán, a szokatlan természeti formák, a kellemes klíma, a gazdag növény és állatvilág és a gyógyforrások miatt érdemes meglátogatni.
A vidéken elindult egy ökoturizmus. A nagyvárosok, autóutak, ipari létesítmények messze vannak, ezért a környezet érintetlen. Hoteleket szerencsére még nem építettek, a főleg mezőgazdasággal foglalkozó helybéliek adnak ki vendégszobákat. Igyekeznek megőrizni az érintetlen természetet. Sétákat szerveznek a környéken, helyi specialitásokat szolgálnak fel, kitűnő alkalom ez néhány napos itt tartózkodással a helybeli életmódot megismerni.
Az alföld a nagy sivatagok területe. A Kaszpi-tenger és az Amu-Darja között a Kara-kum (Fekete homok), az Amu-Darja és a Szir-Darja között a Kizil-kum (Vörös homok) kietlen világa terül el.
Többnyire só- és szárazságtűrő növények élnek a területen, keményszálú füvek, bozótok találhatók e tájon. A gyér növényzet még elegendő az erősen sós termőtalaj kialakítására, amely a félsivatagot elkülöníti a talajtakaró nélküli sivatagtól.
Körutunk folyamán egy napot a nomádok között töltöttünk egy sivatagi jurtában, felejthetetlen élmény volt.

Január 20., péntek, 17.00 óra. Zentai Alkotóház
Bibliai előadás-sorozat
KIK A BIBLIAI PRÓFÉTÁK?
Msgr. Nagy József esperes-plébános ismeretterjesztő előadása

Január 20., péntek, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Yasmina Reza: MŰVÉSZET
Szereposztás: Marc – Virág György; Serge – Dévai Zoltán; Yvan – Szilágyi Áron. Fordító: Bognár Róbert. Díszlet: Ondraschek Péter. Jelmez: Janovics Erika. Dramaturgiai munkatárs: Oláh Tamás. Rendező: Mezei Kinga (Jászai Mari-díjas, Pataki Gyűrű-díjas).

Yasmina Reza (született: 1959. május 1-jén Párizsban). Francia rendező, színésznő, dráma- és regényíró. A kortárs drámairodalom egyik legnevesebb szerzője. Édesapja orosz származású zsidó mérnök, üzletember és zongoraművész, édesanyja pedig magyar származású zsidó hegedűművész, akik Franciaországba emigráltak. Leginkább rövid szatirikus komédiáiról ismert, amelyek a középosztálybeli emberek szorongásairól szólnak. Művészet (1994) című drámája tette világhírűvé, melyet Tony-díjjal jutalmaztak (1996) – ezzel egyenes út vezetett a Broadwayre. Az öldöklés istene című darabjáért is Tony-díjat kapott (2009), majd Roman Polański rendezésében film készült belőle (2011). Műveit megalkotásuk óta több száz változatban, rengeteg nyelven színpadra vitték, a világ legnevesebb színházai tűzték őket műsorukra.

„A kortárs francia irodalom sodró lendületű szatírájának középpontjában egy fehér alapon fehér vonalakat ábrázoló festmény és három régi barát áll. A művészet fogalmáról alkotott ellentétes vélemények, esztétikai konfliktusok komoly megpróbáltatások elé állítják a három férfi kapcsolatát. Yasmina Reza szarkasztikus humorral rántja le a leplet a sznobizmusról, a divat hatalmáról, s eközben mesteri érzékenységgel avat be bennünket egy évtizedes barátság mélylélektani rejtelmeibe. A Művészet nevettet és elgondolkodtat, s mindeközben valóságos jutalomjátékot kínál a színészek számára. A francia szerzőnő sziporkázó szövegében egymást követik a feszült és komikus pillanatok, fény derül régen elhallgatott titkokra, hazugságokra, és persze szó esik magáról a művészetről is. Hiszen elfogadni, engedni, alkalmazkodni, változni s megőrizni egy barátságot: művészet”. (Mezei Kinga)

A Szerzőt a Thaleia Productions képviseli; a szerbiai magyar nyelvű előadás a Theatrum Mundi Ügynökséggel (Budapest) kötött megállapodás alapján kerül színre.

Január 21., szombat, 18.00. Városi Múzeum
PEJIN LEA: EGY ALTERNATÍV KÖNYVBEMUTATÓ. 1 SZERZŐ, 2 KÖTET, 3 MODERÁTOR.
Pejin Lea második kötete 2021-ben jelent meg Hogy meg sem érte címmel. A szerzővel többek között erről és az első kötetről (Nyugati csiga körfűrésszel álmodik) beszélget Beszédes István, Lázár-Szűcs Anikó és Mészáros Anikó

Január 21., szombat, 19.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Matei Visniec: A PANDAMEDVÉK TÖRTÉNETE, AMIKÉNT AZ A SZAXOFONOS MESÉLI EL, AKINEK EGYIK BARÁTNŐJE FRANKFURTBAN LAKIK
(Fordította: Tömöry Péter)
Szereplők: Verebes Judit és Szilágyi Áron
Jelmezterv: Janovics Erika. Rendező: Dévai Zoltán.

„Egy borgőzös ébredés, amikor az előző este ivott bor bukéja ott marad a szájban. Fejfájás. Egy reggel amikor képtelenek vagyunk eldönteni, hogy álmodunk-e, vagy ébren vagyunk, vagy valahol a két állapot között lebegünk, mert az álom valósága és a valóság illúziója folyton összekeveredik. Egy mellettünk ébredő személy. Egy elvesztett vekker. Baudelaire. Kilenc éjszaka. Idegesítő üres üvegek. Á. Egy ízletes tochinel recept. Egy madár. Egy rajzfilmes csatorna. Egy párnán maradt kesztyű. Egy Férfi és egy Nő. Egy történet, amit egy szaxofonos mesél el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik.” (Dévai Zoltán)

Január 24., kedd, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Világutazók 2023
KOLUMBIA, A REMÉNY ORSZÁGA
Szabó Tönki Károly képvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

Január 25., szerda, 18.00 óra. Zentai Alkotóház (kisterem)
Környezetvédelem Egy Órában
A TELESŐ RENDSZER
Mucsi Gábor környezetetikai ismeretterjesztő előadása

Január 26., csütörtök, 18.00 óra. Városi Múzeum
EGY ZENTAI PETŐFI-KUTATÓ PORTRÉJA: VÍG LAJOS
Pejin Attila történész, muzeológus előadása.

Január 27., péntek, 18.00 óra. Művelődési Ház
A MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPE
A magyar kultúra napjának hagyományos vajdasági központi ünnepsége

Január 30., hétfő, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
MI LEGYEN A BRONZ UTAZÓÓRÁVAL?
Várady Tibor legújabb könyvének ünnepélyes bemutatója

„Kiss Ernő családjával (leginkább dédunokájával, Farkas Geizával) kapcsolatban nagyon sok iromány maradt a családi irattárban. Jóval több a logikusnál. Egy teljes könyvállványt töltenek be. Ott áll körülbelül százötven kézzel írt levél is, melyet Farkas Geiza küldött a nagyapámnak. A válóperes iratok több száz oldalasak. Ezekből nemcsak a különös házasság, hanem Geiza életvitele és sorsa is látszik. Aztán mutatják az iratok a nagybirtok sorsát is. Meg azt is, hogy mi volt pontosan az eleméri kastélyban (ezt egy egész különösen részletes végrendelet rögzíti). Tudom például, hogy volt a kastélyban egy francia bronzóra zsámollyal, két darab régi bécsi porcelánváza, egy bronz utazóóra bőrtokkal és rengeteg más. Az is rögzítve van, hogy hogyan vett részt Geiza a vajdasági magyar kultúréletben.

Közben egyre erősebb zsongást érzek. Az iratokból kiszabadult sorsok, események, viták, mosolyok, megrendülések, üldöztetések, menekülések, költözések, befejezések, folytatások, töprengések, tanácstalanságok most friss lendületet kapnak. És mielőtt tennék valamit, regénydarabokká alakulnak.” (Várady Tibor)

Január 31., kedd, 15.00 óra. Városi Múzeum
FALVÉDŐINK ÜZENETE
Múzeumpedagógiai foglalkozás (hímzés-varrás) a Rozetta Kézműves Társaság közreműködésével


A jegypénztár nyitvatartási ideje:
hétfő–szerda–péntek: 09.00 –12.00 és 17.00 –19.00
kedd–csütörtök: 09.00 –12.00
valamint minden előadás kezdete előtt egy órával
telefonszám: 024/812-603
e-mail: jegypenztarszinhazzenta@gmail.com

Uncategorized @hu

Pályázati felhívás a Mátyás király Zentája vetélkedőn való részvételre

A Zentai Önkormányzat, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete és a zentai Történelmi Levéltár Mátyás király születésének 575., királlyá választásának 560.évfordulója alkalmából pályázatot hirdet óvodás gyermekek, általános- és középiskolás fiatalok, valamint felnőttek részére. A díjazottak értékes könyvjutalomban részesülnek. A díjátadóra a városnapi ünnepségsorozat keretében kerül sor.

Uncategorized @hu

Pályázati felhívás a Mátyás király Zentája vetélkedőn való részvételre

A Zentai Önkormányzat, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete és a zentai Történelmi Levéltár Mátyás király születésének 575., királlyá választásának 560.évfordulója alkalmából pályázatot hirdet óvodás gyermekek, általános- és középiskolás fiatalok, valamint felnőttek részére. A díjazottak értékes könyvjutalomban részesülnek. A díjátadóra a városnapi ünnepségsorozat keretében kerül sor.