Januári programajánló

januári programajánló

Програмска понуда за јануар

2020

 

Január 9., csütörtök, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Világutazók 2020

Útban Istenszéke felé

Wass Albert és Kemény János emlékére

Pecze Rózsa és Korenchy László képvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

 

Január 15., szerda, 18.00 óra. Felsőhegyi Könyvtár

Világutazók 2020

Dél-afrikai Köztársaság – Fokváros

Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

 

Január 16., csütörtök, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Világutazók 2020

Kerékpárral a jövőért

Domány Szilveszter képvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadása

„2019 nyarán elindultam a régóta tervezett zarándok- és kerékpártúrámra, melynek sok érdekes állomása többnyire olyan családoknál és közösségeknél volt, akik már életmódot váltottak, mert érezték hogy a jelenlegi kapitalista társadalmi berendezkedés a vesztébe hajtja az emberiséget. A végállomás Közép-Finnországban található Katajamäki közösség. Egy új kultúra van kialakulóban melynek alapelemei olyan családok és közösségek, amelyek nem akarnak kihalni, és ezért tesznek is. Az élménybeszámoló mellett megpróbáljuk kideríteni, hogy mi hol helyezkedhetünk el ebben a történetben.” (Domány Szilveszter)

 

Január 17., péntek, 17.00 óra. Zentai Alkotóház

Illés próféta

Msgr. Nagy József esperes-plébános ismeretterjesztő előadása

 

  1. јануар, субота, 20.00 часова. Сенћанско мађарско камерно позориште (камерна сала)

Премијера Камерне Сцене „Мирослав Антић” Сента

Иван Александрович Гончаров: ОБЛОМОВ

Лица: Иља Иљич Обломов – Душан Блажић; Захар Трофимич – Љубомир Борђошки; Олга Сергејевна Илинска – Мирела Мачак; Андреј Иванич Штолц – Јожеф Гере; Агафја Матвејевна – Љубица Романдић.

Сарадници: Костимограф – Гордана Николић; Сценограф и избор музике – Радован Зубац; Шаптач – Оливера Ћетковић; Мајстор тона – Борис Марковљев; Мајстор светла – Радован Зубац; Драматизација: Егон Савин; Режија: Радован Зубац.

 

Реч редитеља:

„Обломовштина” је реч коју знају чак и они који нису никада прочитали причу о лењом племићу. Ту реч практично је немогуће превести. Она у себи садржи све оно што је лоше код једног народа. Лењост, апатија, одсустзво жење да се живи у реалном свету, страх од новог, страх од будућности, маштање – то су све карактеристике овог термина. У време када је дело настало сматрало се да је „обломовштина” карактеристика само руског народа. Међутим, време је показало да оно има универзално значење, да се може ставити испред сваког народа. У сваком од нас чучи по један Обломов. Разлика је само у томе што једни му не дају да се развије, док други га негују и негују. „Обломовштина” никога не тера у своје скуте, људи само долеза њој у загрљај. „Обломовштина” је блато. Оно меко, топло, али неспорно које убија човека. Човек постаје овисник од тог блата. Стојећи у њему човек размиља, али не делује. У њему човек прво стоји до чланака, врло брзо упада до колена, а затим до струка и до коначног самоунишптења. То је „обломовштина”.

 

Január 22., szerda, 18.00 óra. Felsőhegyi Könyvtár

Világutazók 2020

Szucsou – kína velencéje és a kertek városa

Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

 

Január 24., péntek, 10.00 óra. Városi Könyvtár

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny

A verseny célja az anyanyelv iránti tisztelet, a tudatos nyelvhasználat iránti igény, a tanulók és a széles közvélemény nyelvi érzékenységének fokozása. A Kárpát-medencei döntőn, Gyulán a feladatok összeállítását, az értékelést a magyar nyelvtudomány és tanárképzés szaktekintélyeiből álló zsűri irányítja.

 

Január 24., péntek, 19.00 óra. Művelődési Ház

A MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPE

A magyar kultúra napjának hagyományos vajdasági központi ünnepsége

 

Január 25., szombat, 10.00 óra. Dr. Berényi János Agrárinnovációs Iroda

zentai sör és zentai pálinka

A Zentai Pálinkabírálók Társaságának rendezvénye. Előadók: Rasztik Rezső és dr. Rózsa Péter

 

Január 25., szombat, 19.00 óra. Művelődési Ház (kamaraterem)

Láttam

(kisjátékfilm)

Alföldi elégia – Hommage á Huszárik Zoltán és Sára Sándor

Bicskei Zoltán filmrendező, grafikus legújabb filmjének ünnepélyes bemutatója. A vetítés után beszélgetés következik az alkotóval

 

„Nem kis gondban lenne ma Huszárik Zoltán, ha el kellene magyaráznia pl. az Elégiát valakinek. Kivesztek mára a költői filmek, ki a képi fantáziára épülő filmköltemények.

Ez a film már nagyrészt ott mozog a képzeletemben, sőt egynéhány felvételen meg is mutatkozik. A Láttam lényegében szabad asszociációs belső utazás, költői némafilm, – odakünn a szikes pusztaságának mindent transzparensen láttató óriáspódiumán. Mit lát a Hely Szelleme. Mi a Sorsunk ott?

„Egy film, amelynek külső történetét a látvány álomlogikája szüli.” (Bicskei Zoltán)

Időtartam: 20 perc

Szereplők: Vak: Szilágyi Nándor. 1. alakoskodó: Berecz István. 2. alakoskodó: Resócki Rolland. 3. alakoskodó: Bagi Gábor. Nénnye: Bicskei Elizabetta. Operatőr: Kovács K. Ákos. Írta és rendezte: Bicskei Zoltán.

A belépés díjtalan.

 

  1. јануар, недеља, 19.00 ч: Дом културе

СВЕТОСАВСКА АКАДЕМИЈА КАМЕРНЕ СЦЕНЕ „МИРОСЛАВ АНТИЋ”

 

Január 27., hétfő, 13.00 óra. Művelődési Ház

SZENT SZÁVA-NAPI ÜNNEPI MŰSOR

Az oktatási intézmények Szent Száva-napi műsora

 

  1. јануар, понедељак, 13.00 ч: Дом културе

СВЕТОСАВСКА АКАДЕМИЈА

Свечани програм образовних установа поводом обележавања дана Светог Саве

 

Január 28., kedd, 18.00 óra. Városi Múzeum

A holokauszt nemzetközi emléknapja, Auschwitz-Birkenau felszabadításának 75. évfordulója alkalmából

TUTAJOSOK

Magyar–francia filmrdráma, r. Elek Judit, 1989 (130 perc)

A film nem „holokausztfilm”, de témájával segít felfogni a felfoghatatlant, megérteni a megérthetetlent… Lehetne ugyanakkor a múzeumban egyidejűleg megtekinthető s január végén záruló kiállítás a Napsugaras Zenta – finisszázsprogramja is, hiszen a filmben megjelenő ruszin-magyar-zsidó „koprodukciós” tutaj egyike volt ama több tízezer ideiglenesen megépített vízialkalmatosságnak, amelyeket északról úsztattak a Tiszán és a Maroson, hogy az összekötözött szálfák célba érés után a Tisza partján gomba módra szaporodó fűrésztelepeket lássák el olcsó nyersanyaggal: elsősorban a nagy árvíz után újjáépülő Szegedet, de a délebben fekvő kisvárosokat, községeket – többek között Zentát – is. És igen, a kettő összefügg, hiszen a gyors gazdasági fejlődés nyomában a társadalmi mindig csak kullog, s ugyanott, ahol a gőzgép kiszorítja az emberi erőt, még mindig évezredes hiedelmek, babonák élnek tovább, a mássággal szembeni előítéletekről nem is szólva…

 

Január 29., szerda, 18.00 óra. Felsőhegyi Könyvtár

Világutazók 2020

india – bíkánár

Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

 

Január 30., csütörtök, 19.30 óra. Művelődési Ház

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka

Tasnádi István: NÉZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA

(Bohózat)

Szereplők: Kucsov Borisz, Balázs Áron, m.v., Mészáros Gábor; Dramaturg: Góli Kornélia, m.v.; Zeneszerző: Mezei Szilárd, m.v.; Kosztümtervező: Marina Sremac m.v.; Mozgás: Tomin Kiss Anikó; Rendező: Urbán András.

 

Milyen lenne a világunk színház nélkül? Elképzelhetetlen. Tasnádi István a 2000-es évek elején mégis felvázolt egy teátrum nélküli disztópikus létszférát Nézőművészeti Főiskola című, méltán elismert és sokat játszott szatírájában. A darabot Urbán András rendezésében vitte színre a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház.

Az egymásra feszülő időkategóriákat működtető előadás bizonyos értelemben kronologikus ívet, más nézőpontból komplett dimenzió-hálózatot rajzol a történethez. Retrospektív szatírjáték keretein belül az „emberi hordák közösségteremtő rítusai” révén rálátást ad a kezdetek kezdetére, a színháztörténet legelső fázisára: a reflektív tudat megjelenését követő nézői szerepkör megszületésére. Majd a nézőforradalom állomásainak felsorolása, a szereplők valóságához viszonyított közelmúlt eseményeinek feltárása által biztosítja a közönség számára, hogy kellő előzetes információk birtokában vehesse fel az előadás jelenének fonalát, mely lényegében egy fiktív jövőt vázol fel. Olyan alternatív valóságot, mely bizonyos mértékben a jelenünkből táplálkozik. Hiszen az elrugaszkodott, szélsőségesen groteszk bohózat visszatükrözi a színházak jelenlegi, és egyben örökös helyzetét: változó okokból kifolyólag küzdenek a fennmaradásért, harcolnak a nézettségért, vagy esetleges szabályozásoktól tartanak. A szereplők belső ideje a külső jelent múltként határozza meg, jelenük pedig – annak minden cselekvésével együtt – egy belső jövő, egy nagyszabású cél elérése felé törekszik: a Nézőművészeti Főiskola növendékeinek példaértékű teljesítménye révén elérni, hogy a kormány elrendelje a színházak újranyitását.

Az utópiájukban újjászerveződött diszciplína diplomás nézőket ölelhet majd keblére, akik fizetett színházlátogatókként biztos egzisztenciát és komoly szakmai sikereket várhatnak a pozíciótól. Minden bizonnyal nem én vagyok az egyetlen, aki mindezt meglehetősen kecsegtető ajánlatnak tartja… De a képzés korántsem olyan egyszerű, mint azt bárki sejteni vélhetné. Vancsók Márió tanár úr, az Egyetemes Magyar Nézőművészeti Tanszék alapító tanszékvezetője (Mess Attila), Szagolnyák Imre, az alternatív dekódolás docense és egyben a vállalkozó szelleműek osztályfőnöke (Mészáros Gábor), valamint Színházi László tanársegéd (Kucsov Borisz) komoly követelményeket állítanak az egyetemi hallgatókká avanzsálódott közönség felé, melyek mindegyikének meg kell felelniük, ha abszolválni szeretnének. El kell sajátítaniuk a színházművészet szakmai szintű befogadásának minden csínját-bínját olyan tantárgyakkal, mint a teátrobiontológia, avagy a néző biológiája, vegetatív idegrendszerek blokkolása szeminárium, szék-, illetve nézőtér-tudomány, pislogáseliminációs gyakorlati óra, sírástréning, taps-, illetőleg katarziselmélet. A terminológiai meghatározásokat természetesen mindenkinek értenie kell, s aki nincs tisztában a nézőtudomány specifikus szaknyelvével, akár el is búcsúzhat az oklevelétől.

A tanév eleji eligazítás egyértelműen interakciós jellegű. Vancsók tanár úr utólagos helyzetértékelő, átfogó tanulmánya szerint a végzetes kimenetelű forradalomba torkolló krízishelyzet azért alakult ki, mert nem foglalkoztak eleget a nézővel. Az oktatók mindenkit biztosítottak arról, hogy ebben a felsőoktatási intézményben e kérdést illetően nem lesz ok panaszra, aktív részvételt várnak, „itt mindenki nézni fog”. Az előadás szereplői olyannyira nagy elánnal igyekeznek bevonni a hallgatóságot a közös munkába, hogy missziójuk során még a privát szféra határai sem állhatják útjukat. A módfelett merész rendezői koncepció szignifikáns része a közönség komfortzónájának feszegetése, a nyugalmi állapotból való kibillentés. A velük folyatott látszólagosan kétoldalú kommunikáción, a közvetlenül hozzájuk intézett szellemes kritikákon, tapsoltatáson, vagy ültetésen túl az sem meglepő, ha az egyik színész székük karfájára állva, tőlük csupán néhány centiméterre adja elő kismonológját, vagy a helyfoglalás negatív példáinak demonstrációja közben néhány másodperc erejéig „véletlenül” az ölükben köt ki. Az olyan szélsőséges irányba tartó, már-már végletekig fokozott hanghatások, mint a kivételesen hosszú ideig kitartott idegtépő „ultrahang”, vagy a fém rudak egymáshoz ütögetésének fülsüketítő zaja a közvetlenül érzékszervekre ható stimuláció cselekvési szintjére emeli a kizökkentés, az elidegenítés színpadi eszközeit.

A határfeszegetések különféle válfajai minden bizonnyal a színészek számára is kihívást jelentenek, akik ezekből mindinkább töltekezve egytől egyig nagyon pontosan kimunkált, briliáns alakítást nyújtanak. Mérhetetlen energiaszinten működnek a színpadon, olyannyira, hogy az átlag néző figyelme időnként nem tud lépést tartani a fáradhatatlan, intenzív színészi jelenléttel, de egy-egy meghökkentő, szélsőségesen bizarr történés, vagy jól irányzott poén azonnali visszacsatolásra készteti őket. Az előadás egészére jellemző egyfajta sokkomponenses, főként helyzetkomikumra, ellentétekre, összemosódó ingerekre és hatásokra, ismétlésekre, elszólásokra, szinonimák mögé rejtett direkt utalásokra épülő groteszk, abszurd humor, amelynek némileg elidegenítő hatása jelzi a néző számára, hogy az elé tárt történet a valóságnak csupán egy kifordított reprezentációja. Így a bohózat szereplőinek karakterei a velük való azonosulás helyett inkább kritikus gondolkodásra ösztönöznek.

Mess Attila Vancsók innovatív ötletekkel és találmányokkal forradalmasítani vágyó, kissé modoros karakterében mintha csak egy őrült tudós, egy nagyravágyó médiamogul, és egy meglehetősen optimista menedzser stílusjegyeit gyúrta volna egybe, aki a szórakoztató színház nevében áll a hallgatók elé. Mészáros Gábor Szagolnyák önérzetes, sarkított színészsztereotípiákat hordozó, elvont művészi hozzáállásával a radikálisan ’más’, a kegyetlen színház páncélos lovagja, megszállott szamurája. Kucsov Borisz kissé labilis, gyámoltalan Lacija meg nem értett zseni, a régi nagyok iránt odaadón rajongó alakjában a klasszikus színházi vonal képviselteti magát. A beszélő nevekkel ellátott szereplők különféle szubjektív preferenciái, hitvallásai révén az előadás ütközteti az általuk nagyra értékelt színházi látásmódokat, ugyanakkor mindegyik szemlélet kivétel nélkül az irónia górcsöve alá kerül. Kifejezetten nagy erény, hogy Urbán András a maga és társulata által képviselt formát sem kímélte, az egész előadáson végigfuttatott önirónia talán a legerősebb kontúr mind közül.

Az aktuális vajdasági magyar színjátszásra, azon belül a Kosztolányi Dezső Színház működésére, színészeire vonatkozó utalások szövegbe emelése meglátásom szerint annak lenyomata, hogy az alkotók jelenlegi helyzetükkel közel azonosnak érzik a történetben felvázolt lehetséges fiktív jövőt eredményező problémákat, az állandó küzdés állapotát. Eme lépésük, valamint az igazán modern, korunkat meghatározó technikai vívmányok behozatalának következtében lesz az előadás még inkább mai, és még inkább az övék. A színház-színész-néző triumvirátus viszonyának, egymásra hangoltságának témakörét körbejáró, egyszerre nevetésre és elgondolkodásra ösztönző, örök érvényű darab, mint tarkán sziporkázó anyag feszül a rendező és társulata kezei közt, melyet végül nagy gonddal és precizitással szabnak magukra. Kovács Viktória (art7.hu)

 

Január 31., péntek, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Világutazók 2020

india – Udaipur

Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

 

„Udaipur a Mevári királyság fővárosa volt. India legromantikusabb városának tartják. Nevezték már az álmok városának, Kelet Velencéjének, és a Napfelkelte városának is. Uralkodóját maharánának (nagy harcos), a hinduk napjának hívják. Szigetre épült palotái villognak a rengeteg színes üvegoszloptól, a tornyoktól, a borostyántól és a sápadt zöld nefrit kövektől. A tó –a XIV. századi indiai ember képzelőerejének mesterséges teremtménye– acélkék vize visszatükrözi a keblén uszó fehér szellempalotát. A palota hátterét a tó partjáig leérő, fákkal borított domb alkotja, és a város e varázslatos víztömeg közepéből emelkedik ki valoszínűtlenül, légiesen.

Az óváros, a palota, a tó, a hegyek kulisszájának harmóniája adják a város elegáns szépségét. A város képe, a fénytől függően, állandóan változik. Ha a nap és az éj bármely szakaszában egy kiemelkedő magaslati pontról lepillantunk a lustán elnyújtózó metropoliszra, lélegzetelállítóan szép látvány tárul elénk.

Reggel szinte vakítanak Udaipur fehér házai, este mikor a nap lebukik az Aravalli-hegy mögött a tó titokzatos lila ködbe burkolódzik, és a tavipalota a holdvilágos éjszakában fehér látomássá magasztosul a tó közepén.

Nyáron a hőmérséklet eléri a 46–48 fokot, télen, a reggel és az este is majdnem frissnek mondható. A város két részből áll: az óvárosból és az újvárosból. Az óvárost egy védőfal veszi körül, ez már részben tönkrement.

Merőben más táj, mint Rádzsasztán többi része. Meredek hegyoldalak, sziklás szurdokok között kanyarog az út a kisebb-nagyobb tavak völgyéig. A dús vegetációjú vidék már a középkorban is nehezen megközelíthető volt, ezért tette át fővárosát II. Udai Szingh, a Sisoida-dinasztia XVI. században uralkodó maharadzsája Csittogarhból a Pichola-tó partjára. Az új főváros róla kapta nevét.

A Sisodia-uralkodoház Rámátol, a Rámájana eposz hősétől származtatja magát. Sisodia-dinasztia utódai a mai napig élnek, 1500 éves múltjukkal a világ legrégebben uralmon lévő uralkodóháza.” (Gere Lídia)