Városi könyvtár

Felhívás az Énekelt Versek XXVII. Zentai Fesztiválján való részvételre

Petőfi Sándor-emlékévre, valamint a himnusz születésének 200. évfordulójára a zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és Zenta Önkormányzata közreműködésével, a MOZDULJ! PETŐFI! – a Petőfi 200 vajdasági programsorozatához csatlakozva XXVII. alkalommal rendezi meg az Énekelt Versek Zentai Fesztiválját 2023. május 15-e és 21-e között, amelynek idei díszvendége Móger Tímea költő, újságíró.

A szervezők ezúttal is bemutatkozási lehetőséget kínálnak mindazoknak a szólistáknak és együtteseknek, akik, illetve amelyek énekelt verseket adnak elő saját megzenésítésükben. A versenyen való részvétel feltétele, hogy a benevezők műsorán három megzenésített vers szerepeljen:

– ezek közül az egyik Móger Tímea Tájzeneszó vagy Negyven felett című költeménye legyen,

– egy versenyszám Petőfi Sándor szabadon választott költeménye legyen,

– egy pedig a versenyző által választott vers.

A versenyt 2023. május 19-én 16 órától a zentai Művelődési Házban a műfaj legkiválóbb képviselőiből álló zsűri előtt rendezzük meg.

A fesztivál a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvénye.

A verseny fődíjai: 1. díj: 25 000 dinár; 2. díj: 20 000 dinár; 3. díj: 15 000 dinár. Az első díjazott fellépési lehetőséget kap a fesztivál gálaműsorán, amelynek díszvendége a Kaláka együttes.

A zsűri tagjai: Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, a zsűri elnöke (Budapest), Verebes Ernő zeneszerző, költő (Zenta–Budapest), Török Máté verséneklő, a Misztrál együttes tagja (Budapest) és Móger Tímea költő, újságíró (Doroszló).

Jelentkezni: 2023. április 10-éig lehet. A felhívás megtekinthető a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján (www.vmmi.org, Felhívások menüpont), ahol a versszöveg is megtalálható.

Jelentkezési lap itt tölthető ki: https://forms.gle/hqdvCe5pWYf2qo9K8

Minden versenyzőről várunk egy jó minőségű fényképet is!

A versenyzők számára szállást és étkezést biztosítanak a szervezők. A jelentkezési űrlap kitöltésével a versenyzők hozzájárulnak ahhoz, hogy a versenyt rögzítjük, és a hangfelvételeket a későbbiekben a televízió sugározza, illetve elérhetővé tesszük az így készült videókat.

Bővebb információ Baráth Hajnal Annánál (hajnal.anna84@gmail.com) kapható.

KÖTELEZŐ VERS

Tájzeneszó

Barnuló levelek

Között a 

Rozsdaszív örök 

Dallal jöttünk

A világra

Fölöttünk hiába

,,Végzetszél fütyül”

Naptény a levélre

Ül

Hül(l)ő kezek izmain

Gyöngyöző formalin

Megmar

Megmarad

Ami marasztaló

Szabad gyök-

Ér

Amelyik fogódzik

Körbeér

Ég a földdel

Összefér

Kéz kezet

Ér-

Falon

Fehér galamb

Élete jel

Ha néma vagy

Az élet tettekkel

Jelel

Felel

Felél

(Há)borúnak

Vége-dal

Születik velünk

A világra

Szíve

Augusztusi éj

Színe

Galambfehér

Táj- lélek

Nem ismer

Más dalt

Belül szól

Szembeszél

Ha elhallgattatod

(Besz)él

Negyven felett

Negyven felett

A szerelemnek

Nyers hús

Szaga van

Magam

Egy hatalmas

Hantában

A karomat

Széttárom

És elviszem

Ólomlábon

Jön

Megy a tavasz

Szemem fakítja

A nap

Hátamban a szél

Forgatja a kést

A bordák

Húsba állnak

Az elmúlással

Nincs vége

A világnak

Negyven felett

Jó lenne

Hozzám bújni

A puhára esést

Megtanulni

Ha a kevés

A szeretet

Szeretni eleget

Negyven felett

Nem illik

Az asztaltól

Felállni

Nem kivárni

Amíg felfordul

A gyomor

Míg utolér

A léleknyomor

Negyven felett

Már el lehet

Várni

Nyomják testemet

Falnak

Amikor szeretni

Akarnak

Nincs

Sok idő

Amíg erő

Van

Ne bánts

Megadom magam